Nemrég szomorú évfordulóra emlékezett országunk. 20 évvel ezelőtt, 2000. február 1-jén 15 órakor mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfém-tartalmú szennyvíz érte el a romániai Nagybánya felől Csengernél az országhatárt.
Ökológiai katasztrófák szerencsére ritkán sújtják folyóvizeinket, árvizek azonban sokkal gyakrabban fordulnak elő. A Tisza melletti Gergelyiugornya és a korábban a Szamos folyó közelében fekvő Vitka lakosságát sokszor veszélyeztették és károsították árvizek.
Nem volt ez máshogy 1912 februárjában sem. Az akkori beszámolókból tudjuk, hogy a veszély azzal kezdődött, hogy Vásárosnaménynál a Tisza jege 8-10 méter magasra feltorlódott és felfogta a Szamos jegét. A Tiszán levonuló jeges ár a folyó Ugornya felőli partján lévő úgynevezett „Füzes”-en károkat okozott, ahol az óriás vastagságú jég a nagyobb fákat maga alá temette. Az áradás tövestől kicsavarta a fákat, és az állatok sem voltak biztonságban, mert azokat is elragadta. A víz a híres vásárosnaményi kereskedőcsalád egyik tagjának, Mandel Emánuel „nagyobb kazal szénáját is hátára vette, de sikerült megmenteni, cölöpöket vertek le és dróttal bekötözték.” A lakosság attól tartott, hogy az árvíz a vetésben is kárt fog tenni, azt gyökerestől kimossa és nem lesz mit aratni. Akkor Ugornyán és Gergelyiben nem volt olyan nagy a kár. A Szamos-menti falvak (köztük Panyola) már korántsem voltak ilyen szerencsések. Az ottani települések pusztulását hallva a helybeli lakosok így imádkoztak: „Uram, őrizz tűztől, víztől!"
Filepné Kiss Renáta
Nagy árvíz 1940-ben, részlet Kismadáról (Gergelyiugornya)
