A vásárosnaményi Városházán is bemutatásra került a Tuzsér Községért Közalapítvány gondozásában megjelent két könyv, amelyek a Lónyay 200 emlékév „gyümölcsei”.
Az egyik kötet – amelyet dr. Hermann Róbert történész, a Magyar Történelmi Társulat elnöke mutatott be, – gróf Lónyay Menyhért 1847/48-ben írt naplóbejegyzéseit tartalmazza, személyes betekintést engedve a forradalmat megelőző időkbe.
Örökségünk – A Lónyayak eltűnt és felfedezett világa című másik kötet az emlékév során íródott tanulmányokból és elhangzott előadásokból tevődik össze. Jól mutatja a téma bőségét a könyv 720 oldala és 2,5 kilója: a szerkesztő Cieger András ajánlotta a közönségnek mint mérföldkövet, hiszen ez a könyv nem az út vége, sok téma még feldolgozásra vagy folytatásra vár.
A 46 tanulmányból (szinte) mindent megtudhatunk a Lónyayakról. Ehhez járult hozzá a Beregi Múzeum is, hiszen Filepné Kiss Renáta történész A Lónyay család Vásárosnaményban című kutatásával, Varga János etnográfus, múzeumigazgató pedig az anyakönyvi bejegyzések alapján tanulmányozta a Lónyayakat.
Az érdeklődőknek ajánljuk figyelmébe a kötetet.
Szöveg és képek:
Szász Csaba