„...varotam ez keszkenöt jo szivel” – Nagyecseden

Nem mindennapi helyszínen látható ismét a Beregi Múzeum gyűjteményéből összeállított kiállítás: a tavalyi évben a Sóstói Múzeumfaluban látott „...varotam ez keszkenöt jo szivel” című időszaki kiállítás ezúttal a nagyecsedi Református Templomban nyílt meg szeptember 16-án.

Elsőként Kovács Lajos, Nagyecsed város polgármestere köszöntötte a vendégeket, majd Baracsi Endre a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Értéktár Bizottság elnökeként és Filep Sándor Vásárosnamény polgármestereként és a megyei Értéktár Bizottság alelnökeként is üdvözölte az érdeklődőket. A református templom egyik házigazdája, Bogya-Kis Annamária személyes élményeit osztotta meg a keresztszemes hímzéssel kapcsolatban, Bogya-Kis Áron lelkész pedig bibliai idézettel erősítette meg a kétkezi munka feletti áldást.

Zoltán-Borzován Eszter, a Berey József Helytörténeti Gyűjtemény vezetője és mint a kiállítás szorgalmazója és szervezője is köszönetét fejezte ki a megvalósításért, a helyszínért és persze a szebbnél-szebb hímzésekért.

A köszöntők után Varga János múzeumigazgató megnyitóbeszédében a beregi keresztszemes hímzés történetéről és a tárgytípusok funkcióiról, mint az emberélet fordulóinak kiegészítőiről adott elő, valamint az emberi történeteket és az asszonyi kéz sokszor verejtékes munkáját rejtő vászonfélékről, mint lenyomatokról is hallhattak a megjelentek.

A kiállítás megtekinthető a nagyecsedi Református Templomban (Rákóczi út 77.).

 

Fotók és szöveg:

Szász Csaba

 

További képek a galériában

Különdíjas ajándék

Baráth Sándor Kristóf mint a fafaragás és a faszobrászat népművészetének mestere újra azzal tisztelte meg a Beregi Múzeumot, hogy egy különleges faszobrot ajándékozott intézményünknek. A Fagereblyés című alkotása az id. Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragóról, a Népművészet Mesteréről elnevezett XXXIII. Országos Faragópályázat különdíjában részesült.

 

 

A „ficfából” készült szobor is – ahogy sok más munkája a művésznek – a hagyományos paraszti lét jellegzetes munkáját, alakját jeleníti meg: a fagereblyével dolgozó bőgatyás, bőinges, kalapos alak napi munkáját végzi. A bravúrosan kidolgozott részletek, mint a gereblye csapolásai vagy az arc és a kezek megmunkálása a magas technikai és művészi képességekről árulkodnak.

A faragványt augusztus 25-én Varga János múzeumigazgató vette át az alkotótól, aki mesélt a faragás során jelentkező problémákról és azok megoldásáról is.

 

 

Baráth Sándor (munkássága a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Értéktár és a Vásárosnaményi Települési Értéktár részét is képezi) alkotásai – a mostani ajándékkal gazdagodva – a Beregi Múzeumban tekinthetőek meg, nyitvatartási időben.

 

Fotók és szöveg:

Szász Csaba

 

További képek a galériában...

Látóúton a Szent György Lovagrend nyári egyetemistái

1822-ben született gróf Lónyay Menyhért, a kiegyezés utáni Monarchia pénzügyminisztere, majd a Magyar Királyság miniszterelnöke. A honfoglalás koráig visszavezethető nemesi család több szállal kötődik megyénkhez, de legfőképp Lónyához, Tuzsérhoz és Vásárosnaményhoz. A gróf születésének kétszáz éves jubileuma alkalmából Klicsu Ferenc, Tuzsér Község alpolgármestere, a Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke Tuzsérba invitálta a Szent György Lovagrend nyári egyetemét, hiszen maga is a rend lovagja.

Bővebben ...

Bergengóciában jártunk

A Bergengócia Fesztiválon járt a Beregi Múzeum, ahol a Mesesátorban népi fajátékok, mini szövőszék és kirakók segítségével, valamint roll-upokon és élőszóban hívtuk fel kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek figyelmét a Beregi Múzeumra.

A képre kattintva galéria nyílik

Keresés az oldalunkon

Kövess Minket!

Beregi Múzeum Játéksarok

DSCN8027

Rólunk írták...

  • A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
    Varga Nándor elnök
  • Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
    Tisztelettel, Székely Judit
  • Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
  • Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
    Morvai Marina
  • Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
    ☺♥
  • Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
    Dominika és Krisztián
  • Kedves idegenvezetés, tartalmas tárlat.
    Győrffy Lajos, Kecskemét