Szöveg: Balogh Dániel
Debreceni Egyetem
A digitalizálás a kezdetétől fogva fontos szerepet tölt be a múzeumok számára a kulturális örökségeink védelme, megőrzése, valamint azok továbbadása szempontjából. Az ezen folyamat során keletkező digitális anyagok kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a munkát, mivel nem kell attól tartani, hogy a tárgy akár mozgatás, akár a vele történő munka folyamán megsérülne. Ezzel együtt a muzeológusnak is kényelmesebb a laptop előtt ülve dolgozni, mint a tárgyat megkeresni és az irodába vinni.
Az üvegdiákat a fényképezésnek köszönhetően a 19. századtól egyre nagyobb számban alkalmazták. Ennek köszönhetően a 20. század nagy része már képi formában is dokumentálhatóvá vált. Ha csekély módon is, de magát a fotót védte a szakadástól, szennyeződéstől az üveglap. Annak karcolódása, repedése vagy törése után cserélhető volt, a lényeg azonban látható maradt a képen. Az üvegdiák anyagukból adódóan sérülékenyek, óvatosságot és tisztántartást igényelnek. A por és a karcok ősi ellenségük, ajánlott távol tartani őket. 20. században nagy segítséget jelentett az oktatásban a diavetítés. Állatokat, növényeket, tárgyakat, történelmi személyeket, régi utcaképeket ismerhettek meg a diákok.
2024 májusában a Beregi Múzeum egy textilekből, diaképekből és üvegdiákból álló hagyatékot kapott adományként, melyből a közel 200 üvegdiát tartalmazó doboz hozzám került, a digitalizálásukat rám bízták.
Másodéves néprajz-muzeológia szakos hallgatóként tehát külön élmény volt velük dolgozni, de nem az odafigyelés volt ennek legfőbb oka. Az elsőre monotonnak ható diaportalanítás, szkennelés, képleírás készítés első hallásra nem kecsegtetett izgalmakkal. Ezzel szemben már az első képeknél jelentkezett a kihívás, hogy bizony ezek a fotók kétszer annyi idősek, mint én.
Az első képek Debrecen nevezetes épületeit örökítették meg, így elsőre furcsa volt a Nagyállomás épületét negyven évvel ezelőtti formájában látni, hasonlóan az előtte elhaladó, azóta már fiatalabbra cserélt villamost. Ugyanígy több épület felismerése is kihívást okozott, melyek azóta több felújítást is megéltek.
Nagyállomás, Debrecen
Emellett készültek képek a Virágkarneválról, melyen egy számomra ismeretlen (hosszadalmas kutatás után kiderült, ők bizony bolgárok) népviseletbe öltözött csoport származásának meghatározása jelentette a problémát, egyetlen kapaszkodóm a menet elején hordozott település tábla, melynek szöge, valamint a kép minősége is ellenem dolgozott.
Virágkarnevál, Debrecen
Az utánuk következő három kakas maszkos felvonuló igazán pihentető volt. Nem úgy a huszárok, valamint a Hortobágyi Pásztormúzeumban lévő 1925-ös kiadású Magyar népviselet című könyv befotózott oldalain szereplők viseletének leírása, amelyhez szakirodalomra és az egyetemi előadásokon elhangzottakra is szükségem volt.
Ezek mellett több, ma már teljesen megújult épülettel találkoztam, melyeket én már teljesen más formában ismerhettem meg, mint ahogyan az üvegdiákon szerepelnek, vagy épp már nem is léteznek, helyüket más vette át.
Csónakázó-tó, Debrecen
Debrecent és a Hortobágyot elhagyva a Nyírség, azon belül is a legnagyobb hangsúlyt kapó Nyíregyháza következett, ahol számos templom, szobor, emléktábla mellett tanács épület, színház és szálloda is megörökítésre került. Ezt követve Bereg, valamint Szatmár épített öröksége került terítékre. Árpád kori, gótikus stílusú, katolikus, protestáns, toronnyal rendelkező és haranglábas templomok is megtalálhatóak itt jelentős számban
.
Református templom, Csaroda
A felvételek készítője Kósa Pál, aki 1979-től 1992-ig igazgatóként vezette a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központot. Őt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei származása sarkallta arra, hogy a Budaörsön működő, az 1980-as években megalakított Bobák Bálint Nyugdíjas országjáróklub vezetőjeként ezt a térséget is megismertesse a tagokkal. Ez magyarázatot is ad arra a kérdésre, hogy miért épp üvegdia képekre készültek a fotók. Így a későbbi összejöveteleken diavetítő segítségével megtekinthetők a kiránduláson készült fényképek. A klub mai napig aktív.
Ezen diák kettős értéket képviselnek. Nem csupán az üvegbezárt fotók, valamint az azokon szereplő templomok, épületek, szobrok látványát őrizték meg, hanem maga az üvegdia is kulturális örökségként maradt ránk, mint a kézzelfogható múlt egy-egy darabja.
