December az év talán leginkább várt hónapja. Az adventi készülődés és lecsendesülés ideje ez, amikor lelkünk mellett a természet is lelassul. Településünk történetében azonban több társadalmi, közigazgatási, kulturális és egyéb esemény éppen karácsony havában történt.

Vásárosnamény (fejlődés)történetében a 19. század végén és a 20. század elején több fontos dolgot is említhetünk. 1895 augusztusában például megkezdődött a Kraszna szabályozása, s a munkásoknak és a mérnököknek köszönhetően igencsak felélénkült az élet Naményban és környékén. Az Ecsedi-láp lecsapolása érdekében Gilvács-Kismajténytól egy új – többek között Mérk, Nagyecsed, Kocsord, Nagydobos, Olcsva és Vitka községek határát is érintő – Kraszna-csatorna került kialakításra. A Kocsord és Olcsva között a régi medrében hömpölygő Kraszna így Vitka után, Vásárosnamény fölött ömlik a Tiszába.

A Bereg nevű társadalmi és megyei érdekű hetilap karácsonyi, 1895. december 24-ei számában már arról számolt be, hogy a munkálatok településünk és Vitka határában is befejeződtek, és már Olcsvánál dolgoznak. Azt is megtudhatjuk, hogy az új meder kialakításának kezdetétől megnőtt a bűncselekmények száma, a munkások ugyanis gyakran meglopták egymást, de a csendőröknek mindig sikerült a tettesek nyomára akadni.

A már 1357-től vásártartási joggal rendelkező Namény – amelyre „vásáros” előtagja utal –, és a környékbeli lakosok számára valóban fontosak voltak a vásárok. A vásártartási joggal minden bizonnyal mezővárosi rangra emelkedett településünkön évi és heti vásárokat is tartottak. Az évi négy a Húshagyó, Medárd, Kisasszony és Luca napját magában foglaló, vagy az azt követő héten volt, és mindig hétfőre esett. Ekkor a kirakodóvásár mellett sokszor állatvásárt is tartottak, amelyekről az 1800-as évek második felétől a hírlapok, értesítők, naptárak és kalendáriumok is tájékoztatást adtak az embereknek. Gyakran nemcsak azok időpontját tudatták az olvasókkal, hanem az állatok felhajtásának távolságát is, amely mindig változó volt. Vásárosnaményban ló esetében 700, marha és sertés esetében 1500 métert is jelenthetett. Állatot a heti vásárok alkalmával is vehettek az emberek, amelyeket keddenként tartottak.

Sertésszállítás ekhós szekéren a vásárosnaményi vásáron (1969)

Forrás: Beregi Múzeum Fotótára

Luca napja azonban nemcsak a vásárok miatt érdekes Namény történetében. Városunk fejlődése szempontjából kiemelkedő fontossággal bírt a Vásárosnaményt Nyíregyházával és a Nagykárolyt Csappal összekötő vasútvonalak megépítése. Az elsőt – annak 1904. december 12-én pezsgős palackok durrogtatása közben történt műtanrendőri bejárása után – december 13-án, Luca napján nyitották meg az utasok számára.

A másik vonalnak szintén köze van Luca napjához. Szatmár vármegye törvényhatósági bizottsága ugyanis pár évvel korábban, 1899. december 13-án délután 4 órakor megtartott értekezletén tárgyalta az egykor 87 km hosszú Nagykároly és Csap közötti helyi érdekű vasútvonal kiépítésének javaslatát. Nagy László alispán úgy vélte, hogy a vasútvonal kiépítésére felvett 150.000 forint kisebb terhet jelentett a vármegye számára mintha utat építettek volna Vásárosnamény és Mátészalka között. A két végállomáson kívül 16 állomást terveztek, amelyek közül Vitkát rakodóállomásként, Vásárosnaményt pedig vízállomásként említették. A vonal részeként ma is működő Nagykároly-Záhony vonalat 1905-ben azonban nem Luca napján, hanem szeptember 27-én nyitották meg.

Vásárosnamény térségében régebben nagymértékű dohánytermesztés folyt, amelyet 1993-ig az 1853-ban már biztosan működő helyi dohánybeváltó hivatalban vettek át a termelőktől. A beváltás mindig télen volt és gyakran már decemberben elkezdődött, s általában közel 2 hónapig tartott. Az 1904-ben Nyíregyháza és Vásárosnamény között megépült vasút nemcsak azért volt fontos, mert a két település így közvetlen kapcsolatba kerülhetett egymással, hanem ettől kezdve az itteni dohánybeváltó hivatal teljes készletét már nem Kisvárdán keresztül, hanem Vásárosnaményból közvetlen felrakodással szállították a Nyírség központjába. Ennek megkönnyítésére 1905-ben megépítették a ma is látható, de már nem üzemelő, dohánybeváltótól a vasútállomásig tartó iparvágányt.

A régi szokások, hagyományok tekintetében karácsonyhoz kapcsolódó szokás a kántálás. A karácsonyesti kántálók énekétől régen szinte hangosak voltak a települések, napjainkban sajnos már alig hallani ilyet.

Gombita Sándor egykori vásárosnaményi lakos elmondása szerint a 6 és 12 év közötti gyerekek és fiatalok már karácsony előtt több héttel készültek a Szentestén való kántálásra, megszervezték, hogy hány főből fog állni a csoport és kiket fognak felkeresni. A csillagfényes estén a havas utcákat járva nagy örömmel keresték fel a rokonokat, ismerősöket és a közelükben élő szomszédokat. Ablakaik alatt elénekelték a Mennyből az angyal-t, a csoport legidősebb tagja pedig boldog karácsonyi ünnepet kívánt a ház lakóinak, akik a behívott kántálókat dióval, aszalt szilvával, ritkábban aprósüteménnyel kínálták meg.

Néhány háznál pénzt is kaptak, amiből később aprócukrot vásároltak a gyerekek. Ezen az estén olykor az is előfordult, hogy pár „rosszcsont” fiú egy ütött-kopott fazékkal vagy edénnyel csörömpölt, s huncutságból oda dobták annak a háznak az ajtófélfájához vagy küszöbéhez, ahol előző évben nem kaptak semmit, majd elszaladtak onnan.

Ahogy' a vásárosnaményi gyerekek sem felejtették el, hogy hol hívták be őket és hol nem, úgy minden bizonnyal Fried Ármin mátészalkai nagybérlő számára is emlékezetes maradt 1912 karácsonya. A Mátészalka nevű hetilap tájékoztatása szerint az ünnep alkalmával meglátogatta Grün Dezső vásárosnaményi földbirtokost és családját. A vendéglátás ellen nem is volt kifogása, annál inkább meglepte a helyi kántáló gyerekek kifinomult ízlése. A családfő – az izraelita hitközség elnöke és a helyi képviselő-testület tagja – ugyanis vendége úti bőröndjét az előszobában helyezte el. 

Grün Dezső vásárosnaményi földbirtokos

Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye


Az est folyamán az egyik kántáló csoport tagja kevesellhette az ott kapott ellátást, ezért kiegészítette azt a szép kivitelezésű bőrönddel és annak teljes tartalmával. Fried Ármin „csak másnap, midőn távozni készült, vette észre, hogy bőröndjét – elkántálták”. A csendőrség kereste a az elkövetőket, de az említésre méltó eredménynek minden bizonnyal „ők is kántálhattak”.


(folytatjuk)

Filepné Kiss Renáta

 

Keresés az oldalunkon

További blogbejegyzéseink

Virtuális kiállítás

Ízelítő eddig feltöltött kincseinkből:

Kövess Minket!

Beregi Múzeum Játéksarok

DSCN79953

Rólunk írták...

  • A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
    Varga Nándor elnök
  • Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
    Tisztelettel, Székely Judit
  • Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
  • Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
    Morvai Marina
  • Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
    ☺♥
  • Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
    Dominika és Krisztián
  • Kedves idegenvezetés, tartalmas tárlat.
    Győrffy Lajos, Kecskemét