Folytatjuk írásunkat, amelyben régi telek vásárosnaményi eseményeiről olvashatnak.

A folyamszabályozások megindulása előtt a Tisza a mainál sokkal nagyobb árterülettel rendelkezett, de az árhullámok gyakran súlyos károkat okoztak. A Tisza szabályozása nagyban hozzájárult az árvízmentesítéshez és az árvizek gyors levonulásához. Vásárosnaménynál, Gergelyiugornyánál és Vitkánál gyakran jelentős áradás volt, mivel a Tisza városunk közelében fogadja be a Szamos és a Kraszna vízét is. A tavasz közeledtével leginkább a hirtelen hóolvadás és a jégtorlódás jelentett gondot.

Ilyen probléma adódott 1912 februárjában is, amikor az időjárás hirtelen enyhébbre fordulása és a gyakori esőzés következtében a Tisza vize nagymértékben megemelkedett. A megindult jégzajlás ellenére a dohánybeváltó hivatal melletti Tisza-Kraszna torkolatnál a jég oly’ mértékben összetornyosult, hogy visszaszorította a Krasznában a vizet. Emiatt a Kraszna „a jobboldali lapos partján elöntötte az országutat és a Tisza folyó által határolt, részben a nagyközség, részben pedig a Ganz és Friedländer tulajdonát képező földterületet”. A Tisza vize egy nap alatt 6 méter 10 centiméternyit áradt. Idős emberek elmondták, hogy egy esetben emlékeztek ilyen magas vízállásra, amikor 1884-ben a víz elérte a 7 méter 20 centiméter magasságot. Olyan óriási földterület került akkor víz alá, hogy „Naményból Szatmárig lehetett csónakázni”.

A vízállás 1912-ben nem állt meg ezen a szinten, veszélyeztetve ezzel a Ganz és Friedländer cég faraktárát. Az ott dolgozók minden percben készen álltak arra, hogy a víz elől a település belső részébe költözzenek. A jégzajlás okozta torlódás mellett az volt a víz kiöntésének a legfőbb oka, hogy „a folyó alapvizének jégburkolata feszesen állt a gergelyi vashídtól feljebb, s így az egyébként is bővizű Szamost nem volt képes a medrében tartani, illetve befogadni”.

1912 tavaszán is kilépett a Tisza a medréből. Akkor „a tavaszi esős idők miatt a Tisza annyira megdagadt, hogy több helyen a gátat áttörve kiöntött”. A folyó mentén valóságos tenger terült el és a vetésekben is igen nagy kárt okozott. Máthé László helyi földbirtokosnak mintegy 460 hold búzavetése került víz alá. Kisvarsány határában a Tisza kiöntése által okozott kárt 10-15.000 koronára becsülték. Az 1912. évi pusztító árvizeknek ma már nincsenek élő tanúi, a fiatalok közül pedig a legtöbben talán azt sem tudják, hogy volt ilyen.

Árvíz Gergelyiugornyánál (Kismada) 1940-ben

(Forrás: Beregi Múzeum fotótára)

Az egykor Mátészalkán megjelent Szatmár és Bereg nevű politikai, társadalmi és közgazdasági hetilap 1929. január 6-ai számának címlapján nem megszokott hírről olvashattak. 1928. december 26-ának hajnalán, amikor még sötét volt, Csaroda előtt orvul rálőttek Lukács Jánosra, a Beregsurány és Vásárosnamény között közlekedő vásárosnaményi postaszállítóra. A vakmerő merénylet során több lövés is eldördült, de mindegyik célt tévesztett, egyik a közelében lévő fába csapódott.

A feltehetően halálra rémült postás szerencsésen bejutott Csarodára és jelentést tett az ottani csendőrségen. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy „a lövéseket mintegy 150 méter távolságról adták le Lukács Jánosra, akinél meglehetősen nagy értékek voltak. A csendőrség feltevése szerint rablógyilkossági kísérlet történt és a tettesek azonosak lehetnek azzal a két emberrel, akik néhány héttel ezelőtt ki akarták rabolni az egyik környékbeli postahivatalt.” A ügyben a vásárosnaményi, a csarodai, a barabási és a tarpai őrsök „nagy apparátussal nyomoztak”.

A vásárosnaményi postahivatal (1930 körül)

(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)

1939. január 7-ének délutánján krimibe illő esemény történt Jakab Sándor vásárosnaményi fényképész műtermében. A terem sötét kamrájában ugyanis holtan találták Ballai Béla 39 éves fényképészsegédet, ám halálának oka nem volt azonnal nyilvánvaló. A helyszínre kiérkezett bizottság állapította meg, hogy a fényképész hirtelen bekövetkezett halálát szívszélhűdés (szívroham, szívinfarktus – a szerző) okozta.

Filepné Kiss Renáta