A hideg téli idő ellenére Vásárosnaményban mindig történik valami. Nem volt ez máshogy régen sem. Lássunk hát néhány téli eseményt városunk történetéből!
Vásárosnamény lakói régóta tudják mit jelent együtt élni a közeli Tiszával, amely nemcsak segíteni, de veszélyeztetni is tudja az emberek életét. Az áradások mellett a folyó természetes partromboló munkája jelentett veszélyt a lakosság számára. A Tisza jobb partján, a mai Tisza-hídtól mintegy 700-800 méterre északra a folyókanyar után elterülő, ma már hullámtérben lévő egykori Ugornya (Ócskafalu) területét is folyamatosan mosta a folyó. Lakói nem élhettek ott tovább, ezért 1861-ben átköltöztek a megépült töltés túloldalára, a mai Ugornya területére. A folyóvíz további partrombolását mederbiztosítással lehetett megakadályozni, amely többnyire terméskő mederbe (tehát a folyóba és annak partjára) való szórását jelentette.
1906. február 1-jén az akkori kereskedelmi miniszter a vásárosnaményi Tisza-hídnál 3256 korona 59 fillér erejéig mederbiztosítási munkákat engedélyezett. A munka kivitelezésére meghirdetett zárt ajánlati versenytárgyalást 1906. március 12-én délelőtt 10 órakor tartották a beregszászi Magyar Királyi Államépítészeti Hivatal helyiségében. A versenyezni kívánóknak az ajánlathoz az engedélyezett költség 5 százalékának megfelelő bánatpénzt (tulajdonképpen az elállási jog „ellenértékét” – a szerző) kellett csatolniuk. A jobb parton, és alacsony vízszint esetén a mederben is láthatóak a mederbiztosítás céljából elhelyezett kövek a fent említett partszakaszon.
Mederbiztosítás terméskővel a Tisza folyó jobb partján Vásárosnaménynál
(Forrás: Internet)
1907. január 1-je fontos dátum volt Vásárosnamény történetében. Nagybereg és Mezőkaszony mellett településünk is nagyközség lett! Ezt gazdasági és infrastrukturális fejlettsége, térségben betöltött szerepe indokolta. Naményban 1853-ban már működött ipari üzem (dohánybeváltó), nem sokkal később pedig postahivatal és gyógyszertár is. Lakossága 1880-ban 1169 fő volt. Az 1900-as évek elején már a szolgáltató szektor is jelen volt, a Takarékpénztár mellett malom, szálloda, vendéglő, valamint számos kereskedő és iparos működött. A felső-tiszai gőzhajózás végállomásaként, majd az 1904-ben megnyílt Nyíregyháza-Vásárosnamény és az 1905-től a községen áthaladó Nagykároly-Záhony vasútvonal révén kiemelkedő szerepe volt az országrész forgalmában. A nagyközséggé válás valószínűleg sovány vigaszt jelentett az 1494-től az 1800-as évek végéig mezővárosi ranggal rendelkező Namény számára, de kétség kívül fontos lépést jelentett a település további fejlődésében. 1907. január 1-jétől a nagyközséggé válás mellett Gergelyiben, Beregszászban, Beregújfaluban, Beregsomban és Tiszakerecsenyben körjegyzőség jött létre. A járási főszolgabíró Gergelyiben Peknik Lajost nevezte ki körjegyzővé.
A már említett vasútvonalak kiépülése nagymértékben hozzájárult a település fejlődéséhez. 1907 februárjában kellemetlen esemény történt a vásárosnaményi állomáson. Az 1418 óta vásártartási joggal rendelkező Vásárosnaményban éves és heti vásárokat tartottak, amelyeken a nagykárolyi iparosok is szívesen árulták portékáikat. 1907 februárjáig legalábbis biztosan. Akkor azonban váratlan meglepetés érte őket a helyi vasútállomáson. Február egyik szombatján tíz iparos vasúton küldte el áruit, amelyek a hétfői vásárig az itteni vasúti áruraktárban kerültek elhelyezésre. Vasárnap éjjel azonban ismeretlen tettesek feltörték a raktárat és az összes árut ellopták, így az iparosoknak nem volt mit árusítaniuk a vásáron.
Ugyanez év áprilisában más nagykárolyi iparosokkal megismétlődött az incidens. Akkor négy csizmadia és egy gubás-iparos ládában tárolt áruinak egy részét elvitték a vasúti raktárból, egy részét pedig megrongálták. A károsultak káruk megtérítése érdekében a vasút igazgatóságához fordultak, s tárgyalásokat kezdeményeztek. A két esetről az akkori újságok is beszámoltak.
A téli időjárás miatt olykor balesetek is történtek a vasútvonalakon, s nemcsak az utasokkal. 1907 telén miközben a vonat teljes sebességgel robogott, Boros Kálmán vasúti kalauz Vásárosnamény és Gyüre állomások között leesett a Csapról Nagykárolyba közlekedő vonatról. Mivel a gyürei állomásról elindulva még teljesítette kalauzi kötelességeit, csak Vásárosnaményban vették észre, hogy nincs a vonaton. Eltűnéséről a vonatvezető azonnal jelentést tett a vásárosnaményi állomásfőnöknek, aki rögtön útnak indított egy hajtányt (általában négykerekű, kézi erővel hajtott vasúti jármű – a szerző) a kalauz megkeresésére. Boros Kálmánt hamar megtalálták, amint gyalog ment az állomás felé. Elmondása szerint megcsúszott a síkos párkánydeszkán és leesett, de szerencsére nem szenvedett sérülést.
1912 januárjának egyik reggelén a fent említett vonalon Nagykárolyba robogó vonat parázs jelenet színhelye volt, és szintén az egyik kalauz került az események középpontjába. Az ellenőr ugyanis Vásárosnamény és Vitka között azzal gyanúsította meg a vonat egyik harmadosztályú kupéjának utasait, hogy ellopták a pipáját. Ezt követően sértő szavakkal az utasokra támadt, akik nem tűrték el az inzultust, s olyan fenyegetően léptek fel, hogy a kalauz a szóban forgó kocsiból inkább átugrott egy másikba. Ezt követően az egyik utas feljelentést tett ellene.
A vásárosnaményi vasútállomás 1922-ben
(Forrás: Internet)
1911 januárjában vásárosnaményi terménybizományosok nagyarányú csalásáról olvashattak az akkori lapokban. A Szatmár-Németi és a Mátészalka nevű újságok tudósítása szerint a Klein Menyhért és Steiner Lipót által alapított cég „1910-ben több rendbeli csalást és váltóhamisítást követett el vásárosnaményi, valamint olcsvaapáti jómódú gazdák kárára”. Tőzsdei nyerészkedésbe fogtak, ami eleinte működött is, de „mikor már a hullámok össze csaptak a fejük fölött Klein beszüntette a fizetéseket és nyomban eltűnt. Steiner odahaza maradt egy darabig, hogy a gazdákat, akik bizományba adták terményeiket megnyugtassa”. Újévkor azonban neki is nyoma veszett, s később kiderült, hogy Amerikába szöktek. A két csaló körülbelül 4000 korona összegben károsította meg a gazdákat.
(folytatjuk)
Filepné Kiss Renáta
