Egy település életében nagy jelentőséggel bír a közbiztonság, amelynek biztosítására, megőrzésére mindig szükség van, hiánya társadalmi és gazdasági feszültségeket gerjeszt. Régen a városokban a rendőrség, a községekben és a falvakban pedig az 1881-ben felállított Magyar Királyi Csendőrség ügyelt a közbiztonságra.
A csendőrség legkisebb egysége az őrs volt, amely Vásárosnaményban is működött, itteni létszáma átlagosan 7-10 főből állt, ahol csak altisztek (tizedes, szakaszvezető, tiszthelyettes, őrmester) és legénység (próbacsendőr, csendőr) szolgált. Az őrsöket a legalacsonyabb tiszti beosztású szakasz-parancsnokok irányították. A mai Kossuth Lajos úton álló őrs ellátta Kisvarsányt, Gergelyiugornyát és Jándot is.
Ahogyan a katonasághoz, úgy a csendőrséghez sem vehettek fel akárkit. Csak 19 és 40 év közötti, nőtlen (vagy gyermek nélküli elvált, illetve özvegy), gyermektelen, legalább 163 cm magas, jó fizikumú, feddhetetlen erkölcsi magaviseletű, írni, olvasni és számolni tudó és tökéletes hadi-szolgálati képességekkel rendelkező férfiak lehettek csendőrök.
Kijelölt működési területükön felügyeltek a közrendre, vigyáztak a személy- és vagyonbiztonságra. Kinyomozták, elfogták és átadták az illetékes hatóságoknak azokat a személyeket, akik megszegték a betartandó törvényeket és előírásokat.
A törvények és előírások minden állampolgárra vonatkoztak, nem volt ez alól kivétel Bremersz Dávid vásárosnaményi halászbérlő sem, akinek hálóját 1912. április 5-én azért kobozta el a helyi csendőrség, mert „állítólag a háló szemei nem feleltek meg az előírásos 4 cm nagyságnak.”
Az említett halászbérlő valószínűleg nem örült ennek az eljárásnak, egy helybeli halászt viszont minden bizonnyal boldoggá tettek településünk akkori rendfenntartói. Sikerült ugyanis kézre keríteniük azokat a tetteseket, akik 1912. március 28-ának éjjelén feltörtek egy torpedó alakú halkalitkát, amelyből egy nagy harcsát és több kisebb halat eltulajdonítottak. Így „a halorzók által tervezett zártkörű halestély elmaradt, mert derék csendőreink a bűntárgyat már elő is kerítették és felvitték a községházához.” A bárka így visszakerült jogos tulajdonosához.
A csendőrkerületi parancsnok csendőrtisztek által ellenőriztette az alosztályok működését és az intézkedések betartását. A vásárosnaményi őrsnél Hubay Győző csendőrhadnagy 1912. március 27-én tartott szemlét „és miután mindent rendben talált céllövő gyakorlatra vezényelte a csendőröket.” A hadnagyot később csendőrszázadossá léptették elő. Az 1930-as évek végén azonban a nyugalmazott százados a bűn útjára lépett, s 1938-ban sikkasztás miatt jogerős börtönbüntetésre és hivatalvesztésre ítélték.
A csendőrség egyenruhája és fegyverzete honvédségi volt, bár némileg eltért attól és saját jelzéseit is használta. A gyalogos csendőrök felszerelése szuronyos puska (később karabély), kard, járőrtáska, kézi bilincs és jegyzetfüzet volt. A tisztek pisztolyt és kardot viseltek, a legénység karabélyt és kardot.
A csendőrség fegyverhasználati szabályai nagyon szigorúak voltak, s nagyban különböztek a rendőrség ez irányú szabályaitól. A rendőrök kötelező önvédelmi eszköze a kard volt és csak önvédelemből használhattak lőfegyvert. A csendőröknek azonban bármilyen támadásra vagy támadási kísérletre azonnal tüzelniük kellett a fegyverükkel, ellenkező esetben hadbíróság elé állíthatták őket kötelességszegés miatt. A csendőrök szuronyos fegyvere hozzájárult a csendőrség tekintélyének növeléséhez, hatásos fellépéséhez, s egyfajta államhatalmi jelképpé vált vidéken. A szigorú fegyverhasználati szabályok ellenére sokkal gyakoribb volt a fegyvertus és a szurony használata, mint a lövés.
1911. augusztus 31-én mégis elsült egy csendőr fegyvere, ám nem egy bűnöző miatt. A véres eseményről akkor több környékbeli újságban is olvashattak az emberek. Illés Fülöp településünkön állomásozó csendőrőrmester féltékeny volt a feleségére, akit gyakran bántalmazott és azzal gyanúsította, hogy viszonya van egy káplárral (tizedessel). Vendégségbe hívta Szoboszlay János csendőrkáplárt, akire a vendéglátó ivás közben ok nélkül féltékenykedni kezdett, a káplár pedig a bajt elkerülendő visszament a laktanyába. Az őrmester erősen ittas állapotban a feleségére támadt, aki a bántalmazások elől a káplárhoz menekült. Az őrmester utána rohant, s a laktanya ajtajában találkozott az onnan hazafelé induló feleségével. A házastársak között hangos szóváltás kezdődött, mire a tizedes az asszony védelmére kelt. Az őrmester kirántotta a kardját, hadakozott vele, s ütésre emelte. A káplár ekkor a töltött fegyverét felettesére irányította, elsütötte, aki ennek következtében azonnal meghalt. Az esetről táviratban értesítették a kassai kerületi parancsnokságot, amely elrendelte a tizedes letartóztatását.
1914. március 13-án Keskeny József csendőrőrs vezető is kénytelen volt használni szolgálati fegyverét. Településünk izraelita lakosai ugyanis purimbált rendeztek, amelyre Csatlós István helyi gazdálkodó is elment, ahol rövid idő alatt ittas állapotba került. Többször is hazavitték, ám mindig visszament a bálba. Harmadik alkalommal az őrsvezető kísérte haza, ám dorongot fogott a csendőrre, aki önvédelemből keresztül lőtte őt, s azonnal meghalt. Az eset után a csendőrparancsnokság vizsgálatot rendelt el.
1912 májusában arról tájékoztattak a korabeli lapok, hogy sok hamis százkoronás bankjegy volt forgalomban, ezért az Osztrák-Magyar Bank új címleteket nyomtatott. Bereg és Szatmár vármegyékben egy kiterjedt pénzhamisító banda tevékenysége révén azonban nem hamis százkoronások, hanem 20 filléres, 1, 2 és 5 koronások kerültek forgalomba. Egresi Sándor vásárosnaményi csendőrőrmester a hamisítók nyomára bukkant, amikor a társaság feje, Bori Istvánné ilki lakos kislánya segítségével egy vásárosnaményi boltban egymás után többször is hamis 20 filléresekkel fizetett. A csendőrök több személyt is letartóztattak, akiket átadtak a debreceni törvényszéknek. A náluk történt házkutatás alkalmával ugyanis több primitív pénzhamisító eszközt találtak, ám „a velük gyártott pénzek kitűnően sikerültek, csak csengésük és tapintásuk árulta el, hogy nem valódiak.”
20 filléres papírpénz (Forrás: Internet)
A különböző kerületek csendőrei számára időnként versenyeket szerveztek, ahol összemérhették erejüket és ügyességüket. 1926. június 23-án a debreceni kerületi parancsnokság székhelyén megrendezett csendőr-úszóversenyen nem volt okuk szégyenkezni a vásárosnaményiaknak: az altisztek egyéni versenyében 50 méteres gyorsúszásban Sándor József törzsőrmester 5 ponttal első, a legénység részére rendezett 50 méteres gyorsúszásban pedig Balogh Sándor csendőr 2 ponttal negyedik helyezést ért el.
A Beregben Csarodán, Tarpán, Lónyán és Barabásban is működtek csendőrőrsök, amelyek segítették egymás munkáját. Így a vásárosnaményi, a csarodai, a barabási és a tarpai őrsök „nagy apparátussal nyomoztak” egy 1926. december 26-án elkövetett vakmerő merénylet ügyében is. Az említett nap hajnalán, amikor még sötét volt, Csaroda előtt orvul rálőttek Lukács Jánosra, a Beregsurány és Vásárosnamény között közlekedő vásárosnaményi postaszállítóra. Több lövés is eldördült, de mindegyik célt tévesztett, egyik a postás közelében lévő fába csapódott. Szerencsésen bejutott Csarodára és jelentést tett az ottani csendőrségen. A nyomozás során megállapították, hogy „a lövéseket mintegy 150 méter távolságról adták le Lukács Jánosra, akinél meglehetősen nagy értékek voltak. A csendőrség feltevése szerint rablógyilkossági kísérlet történt és a tettesek azonosak lehetnek azzal a két emberrel, akik néhány héttel ezelőtt ki akarták rabolni az egyik környékbeli postahivatalt.”
A csendőrségnek a helyi államigazgatási szervek legfelsőbb vezetői (főispán, alispán, főszolgabíró), illetve a magyar királyi ügyészségek és bíróságok adhattak utasítást. Településünkön ‒ az 1923-ban Bereg vármegye Magyarországon maradt részén létrejött Vásárosnaményi járás központjában ‒ működött a Főszolgabírói Hivatal. A csarodai, tarpai, lónyai és barabási csendőrőrsök 1-1 dolgozója személyesen vitte oda havi jelentését.
Vásárosnamény csendőrei az elfogott bűnelkövetőket általában a Főszolgabírói Hivatalban lévő fogdában helyezték el. 1936 májusában ‒ Dr. Boér Endre főszolgabíró idejében ‒ kisebb szabású bűncselekmény elkövetése miatt Kostyuk Mihály lakatossegéd is hűsölhetett benne. Ám úgy döntött, hogy nem kíván hosszabb ideig a cellájában maradni és egy éjjel megszökött onnan. A hivatal egyik irodahelyiségébe beosonva „kinyitotta az ott elhelyezett vaskazettát, amelyből 360 pengő készpénzt és egy revolvert vett magához. Kézre kerítésére széleskörű nyomozást indított a csendőrség.”
Gombita Sándor egykori vásárosnaményi lakos így emlékezett a helybeli csendőrökre: „Gyalogosan vagy kerékpárral közlekedtek, mikor hogy követelte a sürgősség. Feltűzött szuronnyal mentek járőrözni kettesével. Rövid kardot, az oldalukon irattáskát, fehér kesztyűt és kakastollas kalapot viseltek. Keki színű egyenruhájuk volt, a tisztjeik fekete nadrágot viseltek, mint a honvédtisztek.[…]Egy csendőr, egy közcsendőr is csak úgy nősülhetett meg, ha elérte az őrmesteri rendfokozatot, és a jövendőbelijének megvolt a kauciója letétben. 1000 pengőnek meg kellett lenni, vagy két szoba-, konyhabútor, kelengye, porcelánkészlet és más evőeszköz stb. Mindezt az őrsparancsnoknak kötelessége volt ellenőrizni, hogy megvan-e, és jelenteni kellett a területi csendőrparancsnoksághoz, hogy az engedély kiadható, és így kapott a csendőr nősülési engedélyt.”
1945 márciusában az Ideiglenes Nemzeti Kormány a csendőrséget mint testületet és intézményt megszüntette és feloszlatta, feladatait és minden jogkörét a Magyar Államrendőrség vette át a Belügyminisztérium felügyelete alatt.
Ezt követően rendőrség működött Vásárosnaményban is, amit 1947 júniusában egy személy meglátogatott. Ez önmagában nem lett volna probléma, hiszen naponta többen is megfordultak az épületben. Az illető azonban „feltörte és kifosztotta a vásárosnaményi rendőrség bűnjel-kamráját, ahonnan minden mozgatható értéket, női és férfi ruhaneműket, ágyneműt, lábbeliket és egy ötlövetű pisztolyt töltényekkel együtt ellopott, több ezer forint értékben. Később megállapítást nyert, hogy a bűnjelkamrát M. Miklós, a rendőrségi konyha 21 éves kuktája fosztotta ki, aki a bűncselekmény elkövetése után megszökött.”
A helybeli rendőrségnek 1988-ig – a mai rendőrségi épület felépüléséig – Dr. Lengyel Sándor községi- és járási tisztiorvos egykori kúriája adott otthont.
Az átépített és kibővített házban ma a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Vásárosnaményi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának dolgozói végzik munkájukat.
Az épület előtt ma is álló hársfa mellett valószínűleg gyakran sétáltak Vásárosnamény csendőrei is…
Filepné Kiss Renáta