Vásárosnaményban már sok híres ember megfordult. Ki hosszabb, ki rövidebb időre. Van akiről tudjuk, hogy mikor és mi célból kereste fel a beregi települést, van akiről csak sejtjük, vagy közvetett „bizonyítékok” alapján feltételezzük az ittlétét. Van egy jeles személyiség, akiről egészen biztosan és pontosan tudjuk, hogy mikor járt Naményban, mennyi időt töltött el itt. Sőt: pontosan ismerjük azt az épületet is, ahol megszállt. Annál is inkább, mert ez a „ház” jelenleg is áll!

Kazinczy Ferenc (Forrás: Wikipédia)

Kazinczy Ferenc író, költő, a nyelvújítás vezéralakja 1800. augusztus 16., 17., 18-án tartózkodott „Vásáros-Namény”-ban. Kazinczyt 1794-ben a Martinovics-féle összeesküvés miatt tartóztatták le és fogták perbe. Előbb fővesztésre és vagyonelkobzásra, majd enyhítésképpen várfogságra ítélték. Több évi, különböző helyeken eltöltött raboskodás után 1800-ban Kufstein várából Munkácsra szállították. Ezen út során került Naményba, ahogy ezt a Fogságom naplója, illetve a Pályám emlékezete című műveiben is megírta. Utóbbiban igen plasztikusan jeleníti meg az itteni „magyaros vendégszeretetet”:

„Anyám velünk jött egész Csarodáig, Beregben. Augusztus 16-dikán beszálla consil. és beregi viceispán Lónyay László úrnál Vásáros-Naményban; üresen lelé ugyan a házat, de parancsola kamarájával harmadnapig, mint otthon. Az idegen nem lelte fel magát, e bánást látván.

    – Idegen házhoz szállani, harmadnapig vendégleni, s más kamarájából ennyi népet, s a ház ura s asszonya nélkül! Bavariának, Salzburgnak, Ausztriának, Csehországnak egy részén keresztűlmenénk, s egy meggyel sem kínálának meg, s csak azt adák, amit sem adni önkényt, sem kérni nem szokás: s az anyád itt így üríti a kamarát! – mondá.

    – Mi, magyarok honn vagyunk egymásnál – felelém. – Pénzünk nincs, de amink terem, az a vendégé is. Nálunk, bár magadban utazzál vissza, mindenütt megszállhatsz, ahol füstölő kéményt látsz.”¹

Kazinczy Józsefné Bossányi Zsuzsanna (Forrás: Wikipédia)

A kíséretében lévő idegen egyébként egy francia ezredes, aki nem győz csodálkozni Kazinczyné – és persze a többi magyar – viselkedésén. És még eztán jön a csavar a történetben! Miután Beregszászba érnek, Lónyay László alispán – kinek távollétében használták a „kamaráját”, vagyis ellátták magukat a vendégek étellel, itallal – utánuk küldi emberét, és még ő kér elnézést!

    „Vacsorálánk, s jöve a vármegye komisszáriusa.

    – Uram – úgymond –, consiliárius első viceispán úr nagyon sajnálja, hogy jelen nem volt, midőn házát jelenlétetekkel megtisztelétek, s hibáját úgy igyekszik helyrehozni, amint lehet.

    Ekkor áltadá nekünk a kenyereket, sódarokat, füstölt nyelveket, tokaji s ménesi butelliákat, s kágyi boroskorsókat s cselédeink számára két eleven juhot.”¹

És hogy melyik az az épület, hol Kazinczy és a kíséretében lévők három napig megszálltak Naményban? Nos, a Lónyayak által épített kúria, melynek az időben (ifjabb) Lónyay László volt a gazdája, és amelyet manapság utolsó lakóiról Tomcsányi-kastélynak neveznek. (Nem utolsó sorban ma a Beregi Múzeum kiállításainak épülete.)

A Lónyayak által épített kúria, mostani nevén Tomcsányi-kastély (Forrás: Beregi Múzeum)

Azt is tudjuk, hogy akkoriban már a kastély főhomlokzata javarészt úgy nézett ki, mint ma: már állt a két saroktorony a déli oldalon, a főbejárat képe is a mostanit idézte. (Az északi saroktornyokat még nem építették hozzá – de erről majd máskor…)

Jó tehát ha tudjuk, midőn a Múzeum előtt megállunk, majd betérünk: itt lakott Kazinczy Ferenc három napig!

És azt se feledjük: különleges nép a magyar!

Varga János