Folytatjuk blogbejegyzésünket, amelyben Vásárosnamény, a fejedelem és a Beregi Múzeum kapcsolatáról olvashatnak.
II. Rákóczi Ferenc 59 éves korában, 1735. április 8-án hunyt el nagypénteken és Konstantinápolyban temették el édesanyja mellé. Végső akarata szerint szívét kivették és az Grosboisba, a kamalduliak kolostorában nyugszik.
Hamvai hazaszállításának és újratemetésének gondolata és igénye már a reformkorban fölmerült. Mindennek központi alakja Thaly Kálmán költő, író, országgyűlési képviselő volt, aki Jókai Mór másodunokatestvérének mondhatta magát. A Rákóczi-kor, a fejedelem és bujdosó társai sírjának kutatójaként számos publikációt írt a fejedelem és társainak temetési körülményeiről, síremlékeikről és azok feliratairól és hevesen szorgalmazta a hamvak hazahozatalát.
Az 1880-as évek végén megkezdték a hamvak hazahozatalának előkészítését: a fejedelem és bujdosótársai földi maradványainak igazságügyi orvosszakértők általi azonosítását és a síremlékek történeti kutatását. A Rákóczi-kultusz legfontosabb 20. századi eseményére azonban egészen 1906 októberéig kellett várni. Akkor a magyar küldöttség tagjai kiemelték a sírokból II. Rákóczi Ferenc, fia, Rákóczi József, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós és annak második felesége, Csáky Krisztina, Thököly Imre, Eszterházy Antal, és Sibrik Miklós földi maradványait tartalmazó ládákat. Bercsényi főgenerális második felesége közvetett módon kötődik Vásárosnaményhoz: édesanyja a naményi vár korábban már említett egykori tulajdonosának, Lónyay Zsigmondnak az egyik lánya, Lónyay Margit volt.
A fejedelem és társai hamvainak újratemetésére a budapesti megálló után október 29-én Kassán került sor, mivel arra már 1894-ben hivatalos formában is jogot formáltak. A pályaudvaron 24 ágyúlövés és harangszó üdvözölte a reggel 5 óra 16 perckor megérkező hamvakat. A városban a mintegy 2500 fős díszmenetet körülbelül 15000 fős közönség szemlélte.
Rákóczi hamvainak hazahozásán bandérium
(Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A földi maradványokat egyházi szertartással összekötve a Szent-Erzsébet-székesegyház alagsorában, az északi kriptában helyezték el. Az emberek a szertartás után, az átmenetileg felállított ravataloknál róhatták le kegyeletüket. A budapesti és a kassai gyászmenet összesen 9,5 percben megörökítésre került, amely Nemzeti Filmintézet legkorábbról fennmaradt magyar készítésű felvételei közé tartozik.
II. Rákóczi Ferenc sírja a kassai Szent Erzsébet dómban
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
Több neves építész, köztük Schulek Frigyes és Hauszmann Lajos azon aggályának adott hangot, miszerint nem szerencsés az északi kriptába temetni a hamvakat, mert oda csak szűkösen lehet lejutni, a hely alacsony, szűk és nyirkos, amit a falakon folyamatosan látható nedves foltok is bizonyítanak. Arról is tájékoztatták az érintetteket, hogy ott tavasszal 30 cm magasan áll a víz, amit a betonozás sem képes elfedni. Félelmeik teljes mértékben beigazolódtak: a kriptát bizonyos időközönként azóta is le kell zárni salétromosodás és vizesedés miatt.
Thököly Imre földi maradványai Késmárkon, az új evangélikus templom hosszanti hajójának nyugati falához épített kriptában kapott helyet. Vay Ádám hamvait is hazaszállították, akit Vaján, a család sírboltjában helyeztek el.
A Beregi Múzeum néprajzi gyűjteményében is találunk a fejedelemre és a szabadságharcra vonatkozó műtárgyakat, például a 70.72.4.1 számon leltározásra került, 1950-ben készült, festett, vászon anyagú, „Rákóczi búcsúja” feliratú falvédőt. A vásárban beszerzett árut 1969-ig használták Gergelyiugornyán.
Falvédő „Rákóczi búcsúja” felirattal
(Forrás: Beregi Múzeum néprajzi gyűjteménye)
A kiállításunkban megtekinthető, 2006.4.1.1-5. leltári számú öntöttvas kályha felső gyűrűjének elején ovális keretben kuruc vitéz feje látható. A Dolhán készült koronás tetejű vasöntvény 1960-ig volt használatban Vásárosnaményban.
Öntöttvas kályha kuruc vitéz fejével
(Forrás: Beregi Múzeum néprajzi gyűjteménye)
Talán kevésbé köztudott, de az egyes beregi textíliákon megjelenő, azokat díszítő úgynevezett „Rákóczi minta” valójában nem a fejedelemhez, hanem a Rákóc nevű településhez köthető, amelyről a család a nevét kapta.
A rákóci helyett Rákóczi mintás asztalterítő
(Forrás: Beregi Múzeum néprajzi gyűjteménye)
II. Rákóczi Ferenc ahogyan napjainkban is látható a papírpénzünkön, úgy korábban is megjelent azokon. A Múzeum gyűjteményében lévő, 1920-ban kibocsátott 50 koronás és az 1945-ben nyomtatott 50 pengős bankjegyeken egyaránt felfedezhető.
Ötven koronás és ötven pengős bankjegyek
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
Gazdag könyvtárunk történelmi témájú könyvei közül kiemelkedik a Pesti Napló előfizetői számára Hornyánszky Viktor császári és királyi udvari könyvnyomdájában 1904-ben készült Rákóczi Album. II. Rákóczi Ferenc és kurucai című. A hártyapapírral védett, sokszínű műmellékletekkel illusztrált történelmi díszalbum borítója a fejedelem aranyozott dombornyomású képmásával van díszítve.
A Rákóczi Album borítója
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
A fejedelem emlékét a nép szájhagyományokban is megőrizte. A személyéhez és a szabadságharchoz kötődő mondák, énekek, hiedelemtörténetek, mesék és szólások több mint háromszáz év távlatából is megmaradtak. II. Rákóczi Ferenc és kurucai emlékezetét történetekben, például alagút-mondákban a helyi és környékbeli lakosok is megőrizték, akik az 1960-as években kezdődött adatgyűjtés során el is mondták azokat az őket kérdezőknek. Izsó István vitkai adatközlő szerint „A patkó a szívós lóra fordítva volt feltéve, hogy ne tudják merre jár. A zsámbéki feljárónál megtalálták a lova csontját és patkóját.” Huszti Lajos Tákosról így emlékezett: „Csekében a lován a patkót megfordíttatta egy Balázsi Balázs nevű kováccsal. Így azt hitték a labancok, hogy visszafelé jön, és elvesztették a nyomát.” Szabó Borbála vitkai lakos az alábbiakról számolt be: „Vásárosnaményban az Eötvös-kert és a gyógyszertár között van egy alagútja Rákóczinak. Egy ló leszakadt, egy cigány leereszkedett, két hordókötél össze volt kötve, és a kötél hegyét fogta, de nem ért az alagút aljára.”
Az adatközlők beszéltek a gyűjtőknek „Rákóczi fájáról” is. Újvári Gáborné szerint „Rákóczinak hat fája van Pusztadoboson. Társaival együtt szalonnát sütöttek a közepén. Rákóczi a nyársat a földbe dugta és kihajtott. A tűz helyén a fű ki se nőtt.” Kiss Sándorné vásárosnaményi lakos elmondta, hogy „Naményban is volt egy fa, amelyet Rákóczi fájának neveztek. Rákóczi egyszer megpihent katonáival Naményban, és szalonnát sütöttek. A szalonnasütés után a nyársát leszúrta, s ez kirügyezett, és ezt nevezték el Rákóczi fájának. Két éve a fa korhadni kezdett, és baleset elkerülése végett kivágták.”
Van azonban aki úgy véli, hogy a fa a Kraszna közelében, a Tákos felé vezető főút bal oldalán, az úthoz közeli telken ma is áll. Egy idősebb adatközlő elmondása szerint fiatal korában csak 5-6 iskolai tanuló tudta körülölelni a törzsét.
A feltételezett Rákóczi-fa napjainkban
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
A Rákóczi-fa régi, Vásárosnamény nevezetességeit ábrázoló képeslapokon is feltűnik.
A Rákóczi-fa képeslapon (1941)
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
Vásárosnaményban Rákóczi és a szabadságharc emlékét a már említett Tisza-híd mellett utcanevek is őrzik (Rákóczi út, Naményi Pátens utca). 1961-től az ő nevét viseli a gimnázium, amely előtt Ócsai Károly szobrászművész által mészkőből faragott mellszobra látható. Az intézményben minden évben megrendezésre kerül a Rákóczi-hét. De a róla elnevezett parkban is elhelyezésre került egy őt ábrázoló mellszobor.
A mi vidékünkön kezdődő és végződő Rákóczi-szabadságharc emléke tehát nem merült feledésbe Vásárosnaményban sem: a Beregi Múzeum gazdag gyűjteményei mellett őrzi a néphagyomány is, amelynek szintén fontos szerepe van a nemzeti identitás megtartásában és a hazaszeretet ápolásában.
A magyar történelem és nemzeti identitás egyik fontos jubileuma, II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából a Beregi Múzeum gyűjteményeinek néhány hozzá és az általa vezetett szabadságharchoz köthető kincsével, s az életére vonatkozó érdekességekkel megidézzük a kort, a személyét és a harcokat. Blogbejegyzésünkből megismerhetik azt is, hogy milyen közvetett kapcsolatok voltak Vásárosnamény és a Rákócziak között, illetve a fejedelem hogyan „van jelen” ma is városunkban.
Az 1300-as évekig visszavezethető, a nem honfoglaló Bogát-Radvány nemzetségből származó Felsővadászi előnevű főnemesi Rákóczi családnak volt egy, a Zemplén vármegyei Rákóc nevű településhez köthető köznemesi ága is.
II. Rákóczi Ferenc – akinek édesapja, nagyapja, dédapja és az ükapja is erdélyi fejedelem volt – három hónapos korában elveszítette apját, ő és nővére gyámja édesanyjuk volt, de a főgyámsági jogot I. Lipót gyakorolta. A Beregi Múzeum numizmatikai gyűjteményében található az ő uralkodása idején bevezetett ritka, 15-ös névértékű ezüst krajcár is. A részletes kidolgozású érme előlapján jobbra néző portréja, köriratban a teljes uralkodói címe között zárójelben a XV látható. Hátlapján belső vonalkörben a kezében jogart tartó és trónon ülő Szűz Mária van a kis Jézussal napsugarak ölelésében, két oldalán a körmöcbányai verdejellel (KB). Az ábrázolás felett az évszám (1682), alatta a magyar címer, köriratban Patrona Hungarie (Magyarország védőszentje) olvasható.
I. Lipót ezüst 15 krajcárjának előlapja és hátlapja
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
Érdekes módon Rákóczi születéséről egykorú és perdöntő közlésről mindeddig nem tudnak a kora újkort és a fejedelem életét kutató történészek. Mára már elvethető azon korábbi, többük által megfogalmazott vélemény, miszerint a szülők – I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona – Sárospatakról Munkácsra való utazás vagy menekülés közben és véletlenszerűen választották Borsit fiuk születési helyéül, ahol édesanyja 1676. március 27-én adott neki életet. A pontos időpontról mindössze kettő teljesen hitelesnek látszó adat tudósít: a nyolcadik születésnapjára készült portréján olvasható felirat, illetve saját közlése a jóval később, 1716-ban írni kezdett Vallomások című munkájában. A Múzeum történeti gyűjteményében található egy, a fejedelmet gyermekként ábrázoló kép is.
Rákóczi Ferenc képe
(Forrás: Beregi Múzeum történeti gyűjteménye)
Már kisgyermek korában megtanult lovagolni és szerette is a lovakat. Lehoczky Tivadar Beregvármegye monographiája című művében így ír erről: „Maga II. Rákóczy Ferencz is nagy kedvelője volt a lovaknak; emlékirataiban gyakran emlékszik munkácsi lovardájáról, kedve telt, asztal után a paripák járatásában gyönyörködni, rendre hozatván őket ki. Gyakran még korán reggel nézte a lovak idomítását a munkácsi fehérház belső udvarában, a gyakorlatokat az ablakból szemlélvén. Lovászmestere Pogány Ádám Törökországból is hozott számára paripákat, melyekben a fejedelem nem kevéssé gyönyörködött.”
Gyermekkorát Sárospatakon, Munkácson és Regécen töltötte. Mostohaapja, Thököly Imre által fiatalon megismerte a kuruc hadsereget és a tábori életet.
Sárospatak, Rákóczi-vár (1967)
(Forrás: Beregi Múzeum történeti gyűjteménye)
1685 és 1688 között édesanyja mellett részt vett a munkácsi vár védelmében, de közel három év után fel kellett azt adniuk. Thököly Imre diplomatája, Absolon Dániel – aki Zrínyi Ilona mellett szintén védte a várat – idővel elfordult tőlük és elérte, hogy a fejedelemasszony átadja Munkácsot a császáriaknak. Ezért kaphatta meg 1696-ban a vásárosnaményi Lónyay család által építtetett, s egykor településünk délkeleti részén állott várat a hozzá tartozó uradalommal.
Másik érdekes kapcsolat városunk és a Rákóczi család között, hogy a vár egykori tulajdonosa, az 1653-ban elhunyt Lónyay Zsigmond özvegyét, Nagymihályi Bánffy Erzsébetet – nem várva meg a teljes gyászév leteltét – november 15-én Vásárosnaményban eljegyezte Rákóczi László. A gyűrűváltás szertartását pedig november 24-én tartották Borsiban, Lorántffy Zsuzsanna fejedelemasszony jelenlétében.
Az ifjú Rákóczi a kor gondolkodásától eltérően önállóan döntött arról, kit kíván feleségül venni. Az udvar hozzájárulása nélkül Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt vezette oltár elé, s annak nagynénje, az orléans-i hercegné révén rokonságba került XIV. Lajos francia királlyal. A források szerint házasságuk nem volt boldog, a szabadságharc ideje alatt csak néhány alkalommal találkoztak, bár levelezés útján tartották a kapcsolatot.
I. Lipót abszolutisztikus szellemben való uralkodása miatt egyre inkább nőtt az elégedetlenség az országban. 1697-ben a hegyaljai felkelés kirobbanásakor Rákóczi Bécsbe ment, nehogy gyanússá váljon az udvar szemében. Folyamatos kapcsolatban állt a francia uralkodóval, aki biztatta, hogy álljon a magyar felkelők élére és támogatásáról biztosította. Rákóczi azonban ezt nem tette meg. Levelezéseik során a későbbi fejedelem előszeretettel használt titkosírást.
Rejtjeles írásaiban minden betűt más szám jelölt, illetve minden fontos levelezőpartnerével külön kódtáblázatot használt. De hogy még nehezebb legyen a labanc kémek dolga egy-egy betűt többféle szám is jelölhetett. Külön számsor jelölte a gyakrabban használt szavakat, így például a magyarok szót a 272-es jelentette. Egy zenei hangokra épülő kódrendszert is kitalált, amelyben az adott szavakat az ütemek és a kotta hangjai együtt kódolták. Nemcsak írni szerette a kódolt szövegeket, hanem megfejteni is az ellenség elcsípett üzeneteit. Magánlevelezésében is szívesen alkalmazott titkosítást. Külön kódtáblázata volt a német nyelven levelező feleségével és a lengyel Elżbieta Sieniawskával, a szabadságharc támogatójával, akihez a fejedelmet nemcsak diplomáciai és pénzügyi kapcsolat fűzte.
A Napkirályhoz írt üzeneteit azonban a bizalmasának vélt Longueval nevű tiszt a bécsi udvar kezébe adta. A nagysárosi kastélyából nem menekült el, hanem beteg felesége mellett maradt.
Letartóztatták, majd a bécsújhelyi börtönbe szállították, ahol ugyanazt a szobát jelölték ki számára, ahol anyai nagyapja, Zrínyi Péter várta a kivégzését. A Múzeum gyűjteményében D. 2015.9.277 leltári számon megtalálható az az iskolai oktatás során használt üvegdia is, amely Benczúr Gyula 1869-ben alkotott, I. Rákóczi Ferenc elfogatása a nagysárosi várban című festményét ábrázolja.
Üvegdia Rákóczi Ferenc elfogatása címmel
(Forrás: Beregi Múzeum történeti gyűjteménye)
Felesége mindent megtett a kiszabadítása érdekében, s megszervezte kalandregénybe illő megszöktetését: parasztmenyecskének öltözve bejutott a várba, ahonnan börtöntársai, valamint Lehmann Gottfried kapitány és katonái segítségével dragonyos egyenruhában kijuttatták a férjét, akit már várt egy Lengyelországba induló szekér. Ott Bercsényi Miklós gróffal együtt Elżbieta Sieniawskánál és férjénél rejtőzött el, Bercsényi francia hadimérnöknek, ő pedig német polgári mérnöknek kiadva magát. Ott folytatódott a „fejedelem és a hercegnő közt szövődött szerelmi regény”. Hírt kapott Magyarországról, miszerint egyre alkalmasabb a helyzet a felkelésre, a nép Rákóczit és a grófot várja annak élére, s 3-4000 ember akár azonnal fegyvert is ragadna.
Politikai stratégiájában fontos külső tényezőként figyelembe vette az 1701-ben a francia Bourbonok és az osztrák Habsburgok között kitört spanyol örökösödési háborút, amely lekötötte a Habsburg seregek nagyobb részét. Rákóczi és barátja 1703 májusában elérkezettnek látták az időt: a breznai kiáltvánnyal kezdetét vette a szabadságharc.
A kurucok által Tiszabecsnél vívott első győztes csata után csapataival, élükön a terepet jól ismerő Esze Tamással Vásárosnamény felé vette az irányt. Az Örök Igazságnak ajánlott Emlékirataiban így ír erről: „E siker után a vélemények megegyeztek abban, hogy meg kell kísérelnünk az átkelést a Tiszán. Előreküldtem Esze Tamást a folyó két partján fekvő falvakból gyűjtött ezredével, mi pedig követtük őt Namény felé. Az utakat annyira elborította a sár, a víz és a mocsár, hogy a gyalogságnak majdnem egész nap térdig vízben kellett gázolni. De hol az a nehézség, amelyet a bátorság és a jóakarat ne tenne könnyűvé? Ez a fegyvertelen, félig meztelen nép követte zászlóit, elhagyta házát és gyerekeit, mindenfelől hozzám sereglett és beállt katonáim közé. Úgyhogy amikor a malmok segítségével és az elrejtett csónakokat összegyűjtve, másfél napi munkával átkeltünk a Tiszán – olyan sok gyalogos és lovas csatlakozott hozzánk, hogy néhány nap múlva egy nyolcezer emberből álló sereg látszatát keltettük.” A Tisza vásárosnaményi szakaszánál álló hidat a folyón való átkelésük emlékére 1926. január 29-én a fejedelemről nevezték el.
1703. július 18-án itt adta ki a naményi pátenst (törvényerejű rendeletet), amelyben csatlakozásra szólította fel a nemes, fegyverviselő rendeket. Akik azonban ezt nem tették meg, azokra a haza és a törvény ellenségeiként és árulóiként tekintett. A dokumentum gépelt változata a 639/18 számon van nyilvántartva a történeti gyűjteményünkben.
Eddig nem került elő olyan egykorú vagy később keletkezett forrás, amely pontosan megjelölné, hogy Vásárosnaményon belül hol szállhatott meg és adhatta ki a nyílt parancsot. A naményi vár mellett szóba jöhet a Lónyay család akkori, a mostani kastély előtti udvarháza is. Myskovszky Viktor festő, építész és művészettörténész – aki 1860-ban maga is készített festményt a romos várról – 1866-ban a Hazánk s a külföld nevű képes heti közlönyben az épülettel és a toronnyal kapcsolatban azt írta, hogy „a nép ezen romot mai napig „Rákóczy tornyának” nevezi. De az sem elképzelhetetlen, hogy a fejedelem „nyílt terepen” lakott és nem kőépületben szállt meg.
A szabadságharc során – bár Rákóczit francia katonai tanácsadók is segítették – a küzdelmek váltakozó eredményekkel folytak. A fordulópontot az 1708 augusztusában Trencsén mellett megvívott csata jelentette. Ezt követően a kurucok vezetőinek egy része átpártolt a császáriakhoz, a fejedelem több tehetséges hadvezérét is elveszítette és a pestis is terjedt. A francia és az orosz uralkodóra sem támaszkodhatott. 1710 januárjában a romhányi vereség után minden remény elveszett a Habsburgok feletti győzelem kivívására. A szabadságharcot lezáró, 1711. április 29-én megkötött szatmári béke a Habsburg-házra tett hűségeskü fejében közkegyelmet ígért a felkelők részére. II. Rákóczi Ferenc – bár az számára is büntetlenséget biztosított és birtokait is visszakapta volna – soha nem ismerte el a szerződést. A száműzetést választotta. A békekötés után Bereg a munkácsi uradalom tartozékaként a koronára, majd 1726-ban a gróf Schönborn családra szállt.
A szabadságharc leverése után a magyar országgyűlés az 1715. évi 49. törvénycikk alapján a fejedelmet és követőit a király és a haza ellenségeinek, árulóknak és száműzötteknek nyilvánította és minden vagyonától megfosztotta. Rákóczi előbb a franciaországi Grosbois városában, az ottani kamalduli szerzetesek kolostorában élt, majd 1720 áprilisától a törökországi Rodostóban (ma Tekirdağ). A török vezetés a város keleti részén bérelt ő és követői számára 24 házat az örmény negyedben. Egy ottani utat a mai napig Magyar utcának hívnak. Napjainkban már csak a fejedelem egykori ebédlőháza áll, amelyet a magyar kormány 1926-ban megvásárolt, 1931-ben pedig Rákóczi Múzeum néven emlékmúzeumot létesített benne. A ház 2007-ben felújításra került, 2010 óta pedig az oda látogatók a magyar emigráció életét és a szabadságharcot bemutató kiállítást tekinthetik meg benne.
Törökország, Rákóczi Múzeum (1980)
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
A törökök által „a magyar király”-nak nevezett Rákóczi udvartartásának költségeit az isztambuli vezetés fizette, akik emellett ügyvivőket, tolmácsokat és nyolcvan főből álló janicsár testőrséget is biztosított a részére.
Ibrahim Uzun kutatásából tudjuk, hogy a fejedelem Mikes Kelemennel 10 évig járt a Rodostótól néhány kilométerre lévő Yarapsan iszaphoz reumás fájdalmai enyhítése végett. Az iszapfürdő – amelyet az emberek mind a mai napig felkeresnek – a benne lévő és a bőrön keresztül felszívódó ásványi anyagoknak köszönhetően ugyanis rendkívül jó hatással van a szervezetre. Mikes Kelemen Törökországi levelei szerint Rákóczi szigorú életvitel szerint élt, rodostói háza olyan rendben működött, mint egy kolostor.
A Beregi Múzeum történészeként elsősorban szülő – és lakóhelyem múltját kutatom. Sok téma vár még feltárásra, de minden eddig megismert és új információ, adalék hozzájárul annak tüzetesebb megismeréséhez és másokkal való megismertetéséhez.
Munkám egyik „szeletét” jelenti az egykor Vásárosnaményban élt nemesekre, köztük az Eötvös családra vonatkozó anyagok kutatása. Digitalizált, régi újságokat olvasgatva számomra eddig ismeretlen információra bukkantam a ma is álló Eötvös-kúria utolsó lakójával, a földbirtokos Eötvös Sándorral kapcsolatban. Az 1919 és 1944 között megjelent Nemzeti Újság nevű lap bizonyos számaiból ugyanis megtudtam, hogy mik lehettek a hobbijai.
Eötvös Sándor díszmagyar öltözetben
(Forrás: Beregi Múzeum gyűjteménye)
A keresztény politikai napilapra negyedévenként 10 pengő 80 fillérért valószínűleg előfizethetett, de az sincs kizárva, hogy 16 fillérért akár naponta is megvásárolhatta Naményban. Az újságban az aktuális magyar és külföldi hírek mellett a színház, a művészet, a közgazdaság, a mezőgazdaság, az irodalom és a sport világából is olvashatott cikkeket. Természetesen nem hiányozhattak belőle az apróhirdetések, a különböző termékek reklámjai, hirdetései és a rádióműsor sem.
A lap 1926 decemberében pályázatot hirdetett, „amelynél érdekesebb és értékesebb szellemi mérkőzést aligha rendeztek meg Magyarországon”. December 8-ig lehetett beküldeni a pályázatokat és Eötvös Sándor úgy döntött, hogy ő is megméretteti magát. Akkora volt az érdeklődés, hogy a zsűri tagjainak „alig lehetett feldolgozni a napi postát”, amelyek között „sok édes kis gyermekrajz, nagyon ügyes versek, elbeszélések, néhány igazán kitűnő szakcikk, rengeteg pompás recept, kézimunkapályázat, nagyszerű vezércikkek és riportok, hírfejek és hírek” érkezett a szerkesztőségbe.
A több mint 12.000 pályamű legnagyobb része azonban irodalmi jellegű, így vers, esszé, novella vagy publicisztika volt, zsurnalisztikával kevesen próbálkoztak. A zsűri több hétig tartó munka során válogatta ki azokat, amelyeket az újság 76 oldalasra „duzzadt” karácsonyi számában tettek közzé. Az eredeti tervtől eltérően a beküldők között ötven helyett hatvan millió korona értékben kétszáz értékes tárgy talált gazdára.
A legjobbnak ítélt pályaművek szerzői között 40 db, 100.000 és 3.000.000 korona közötti nyereménytárgyat osztottak ki. Ezen kívül számos 50.000 és 250.000 korona közötti értékű, a mindennapokban használt ajándékok is gazdára találtak, többek között: szőnyegek, órák, csillárok, paplanok, manikűrkészletek, téli kabátok, férfi és női ruhák, galléros és gallér nélküli ingek, hímzett női hálóingek, gyermekruhák, nadrágkombinék, sport tárgyak, 50 méter lepedő vászon, kávéskészlet, csipkés szoknyakombinék, férfi és női divatharisnyák, sálak, selyemnyakkendők, konyharuhák, zsebkendők, gyapjúmellények és frakkingek. A többi nyertes mindössze dicsérő oklevélben részesült. A nyeremények „nagysága” és azok pénzbeli értéke közötti ellentmondás a korona akkori inflációjából adódik.
Az újság karácsonyi számában lehet olvasni a pályázat eredményéről is.Az 1926. december 25-én megjelent lapban a 100.000 és 190.000 korona közötti értékben ajándékban részesült nyertesek között bizonyára nagy örömmel olvasta Eötvös Sándor a saját nevét is, de nem tudjuk pontosan, hogy a fenti összegen belül mekkora értékű és milyen jellegű ajándékot is kapott.
S hogy mi volt az a pályamunka, amiért nyereményben részesült? A lap 36. oldalán olvasható költeményéért:
„Régen és most
Olvasva Az ember tragédiáját,
E halhatatlan remeket,
Nagy Arany János egész éjjel
Gyönyör lázában remegett.
Ha társa nem is dicsőséget
Szerez, csupán pár rongyos bankót,
Az irigységtől hideg ráz ma
Nem egy epigon Talmy Jankót.”
Eötvös Sándor egyik hobbija tehát a versírás volt, amely lehetőséget adott arra, hogy ilyen formában is kifejezhesse gondolatait.
Másik hobbija az angolArthur Wynne által 1913-ban kitalált rejtvényjáték volt, ami 1925-ben érkezett meg Magyarországra. Kristóf Károly újságíró – a későbbi Füles rejtvényújság egyik alapító tagja és szerkesztője – alkotta meg az akkor még keresztszórejtvényként lefordított feladvány magyar változatát. Egy városi legenda szerint szerette volna letesztelni valakin az elkészített rejtvényt, ezért lement az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületbe, ahol éppen egy fiatalember árulta a verseskötetét. Felhívta őt a szerkesztőségbe, de nem hozta lázba a megoldandó játékos feladat. „Van nekem elég rejtvény az életemben!” – mondta, s elment. A fiatal férfi nem volt más, mint a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja, József Attila. Így született meg az első keresztrejtvény, amely 1925. január 22-én jelent meg a Ma Este című képes hetilap hasábjain. Az új rejtvényfajtát később más lapok is átvették, s az akkor még szokatlannak tűnő agytorna aztán nálunk is népszerűvé vált. Az újságok a helyes megfejtést beküldők között gyakran kisebb-nagyobb értékű díjakat sorsoltak ki.
Eme szórakoztató tevékenységet és az egyéb fejtörőket Eötvös Sándor is megszerethette. A helyes megfejtésekhez otthon kellett lenni többek között a nyelvészetben, a festészetben, a zenében és a természettel kapcsolatos dolgokban. Ez minden bizonnyal nem okozott számára gondot. A rejtvény megfejtése is örömmel tölthette el, de ha még ki is sorsolták a nevét a helyes megfejtők közül, az már csak hab lehetett a tortán. Ez pedig több alkalommal is megtörtént vele.
1931-ben a Nemzeti Újság húsvéti számában Fejtörő-pályázatotírtak ki. A 20 nyertes között volt ő is és S. Bokor Malvin„Árpádvér” című könyvével lett gazdagabb. A könyvjutalmakat a vidéki nyertesek számára postán küldték el, a fővárosban élők pedig minden hétköznap délelőtt 9 és délután 1 óra között személyesen vehették át az újság szerkesztőségében.
Ugyanezen év novemberében az egyik heti keresztrejtvény megfejtését is beküldte. A megfejtéseket mindig csütörtök délig kellett postázni, a borítékra rá kellett írni, hogy „Rejtvényrovat” és mellékelni kellett az aktuális beküldő szelvényt. A rejtvényfejtők tisztában voltak, hogy milyen nyereményekre számíthatnak, azokat ugyanis az újság hasábjain hirdető cégek ajánlották fel. A kisorsolt helyes megfejtők részére akkor nyereményként többek között 1-1 üveg gyomorerősítő Zwack Unicumot, egy doboz Dreher Maul csokoládét, az UFA Filmszínházakba 2 darab elsőrendű helyre szóló utalványt, Brunhuber Béla udvari és kamarai fényképész által felajánlott három darab művészi levelezőlapra jogosító utalványt, egy nagy üveg Salan fertőtlenítőszert, három darab Globus húskonzervet, a Vámházpince Étterem által felajánlott, 15 személyre szóló ebéd vagy vacsorajegyet, egy tubus szappan, ecset és víz nélküli gyorsborotválkozáshoz használható Dr. Morisson borotvakrémet, egy darab üvegszerű, kellemes fényű, mosható anyagból készült Rhodoid lámpaernyőt, 6 darab Velosa fenyőillatú pezsgő fürdőtablettát, két doboz Kakas cipőpasztát, egy pár Fenyves Dezső Rt. által gyártott selyemharisnyát és tíz üveg Dreher bak sört küldtek el postán.
Érdekesség, hogy ez utóbbi italok elfogyasztása után az üvegeket a cég számára vissza kellett küldeni. A rovat mellett olvasható reklám szerint azonban a később karácsonyi nyereményként felajánlott 20 üveg sör esetében a gyártó már elküldött valakit az üvegekért.Helyes megfejtőként egy üveg Salan fertőtlenítőszer formájában Eötvös Sándor is heti jutalomban részesült. Hogy mennyire lehetett elégedett a nyereményével, azt csak ő tudhatta. Ha éppen arra volt szükségük a háztartásban, akkor minden bizonnyal örült neki. Bár valószínűleg szívesebben kortyolgatott volna egy-egy üveg Zwack Unicumot vagy Dreher sört.
Keresztrejtvény és reklámhirdetések a Nemzeti Újságban
(Forrás: Arcanum)
1932 januárjában az újság újévi rejtvénypályázatának 50 helyes megfejtője között ő is könyvjutalomban részesült, de nem tudjuk, hogy milyen könyv volt a nyereménye. A lap ezen számából képet kaphatunk arról is, hogy milyen jellegű műsorok szóltak akkoriban a rádióban. Eötvös Sándor – amennyiben rendelkezett rádióval – aznap délelőtt a 9 órai hírek után szentmisét, szentbeszédet, egyházi zenét és evangélikus istentiszteletet, a pontos időjelzés és időjárásjelenítést követően pedig délután a Magyar Királyi Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyét hallgathatta. Ezután gramofon hangversenyt, a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium rádióelőadás-sorozatának keretében Horn János magyar királyi kertészeti felügyelő „A mandula és mogyoró termesztése” című előadását kísérhette figyelemmel. Ezt követően többek között Bodán Margit előadásában Magyari Imre cigányzenekarának kíséretében magyar nótákból, zenekari hangversenyből és Csermely Gyula előadásában Szent Rajmund legendájából csemegézhetett. Este 8 óra után a Hegedűs Gyula emlékest műsorát kísérhette figyelemmel a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből, melynek szünetében tájékozódhatott az aktuális sport- és ügetőversenyek eredményeiről. Ha esetleg nehezen jött álom a szemére késő este még szalon-, jazz- és cigányzenéből válogathatott.
A „Rejtvényposta” című rovatból kiderül, hogy a szerkesztők szívesen vártak rejtvényeket az olvasóiktól, akiket az újságban tájékoztattak az általuk beküldött feladatokkal kapcsolatban. Egy pápai olvasójuk feladata különösen elnyerte tetszésüket, amelyre így válaszoltak: „Zseniális aláírását, sajnos, nem tudjuk elolvasni, így nem áll módunkban önnek levélben gratulálni, valóban elsőrangú küldeményeihez. Nem volna kedve kép- és keresztrejtvény készítéshez? Írjon, kérem, rovatvezetőnknek.” Az újság természetesen mindig közzé tette a szerkesztők vagy a beküldők által készített rejtvények megfejtéseit.
Az egyik 1932 szeptemberi rejtvénypályázat nyertesei között is találkozunk Eötvös Sándor nevével, amikor is egy doboz Pilavin márkájú, fenyő illatú fürdőtablettát és hozzá tartozó szappant nyert.
1933-ban a pünkösdi rejtvénypályázat egyik győzteseként „6 db férfi zsebkendőre való” volt a nyereménye.
1934 áprilisában heti nyereményként 1 csomag magyar gyártmányú, „Elysiumönborotvapenge gyémántacéllal”, októberben pedig egy Szent László fertőtlenítő mosdószappan jutott el hozzá.
1937 februárjában az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ által termelt juhtúróból fél kilót postáztak a részére.
A régi újságok böngészésével is apró, ám fontos és érdekes információkhoz lehet jutni Vásárosnamény múltjával kapcsolatban. Megtudhatjuk belőlük többek között azt is, hogy Eötvös Sándor számára az olvasás, a séta, a vadászat, a településen működő Úri Kaszinó, a bálok és más mulatságok mellett a Nemzeti Újságban hétről-hétre megjelent rejtvények szintén könnyed szórakozást nyújthattak.
Az adventi koszorún hamarosan meggyújtjuk a következő gyertyát, közelebb kerülve ezzel legmeghittebb ünnepünkhöz, a karácsonyhoz. A legtöbbeknek ez az év legszebb időszaka, amikor találkozik és együtt van a család.
Az egyedül élő, magányos idős emberek azonban másképpen élik meg ezt (is). Vásárosnaményban 1978-ban hozták létre az ő felkarolásukra a sokáig a Rákóczi Ferenc út 48. szám alatt működött Idősek Napközi Otthonát. Bár az intézmény neve és helye már megváltozott, kulturális rendezvények, szervezett programok tették és teszik azóta is színesebbé a lakók napjait.
Az otthon vezetőjének az Eötvös József Általános Iskolával való egyeztetése alapján a diákok akkoriban és később is gyakran kedveskedtek számukra műsorokkal, például karácsony közeledtével is. 1990 decemberében a 2. d osztály tanulói látogattak el hozzájuk, akik az egykor az egész Kárpát-medencében elterjedt és kedvelt népszokást, a betlehemezést elevenítették fel.
A műsor szereplői 1990-ben. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Alakul a Múzeum apparátusa. File Dóra későbbi tárlatvezető (első sor, balról a második) és Kiss Renáta későbbi történész (második sor, balról az első). (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Diákként osztálytársaimmal a Molnár Károlyné Marika néni és Boda Istvánné Jutka néni által betanított műsorban Jézus születésének történetét jelenítettük meg. Az ismert karácsonyi énekek mellett nem hiányozhatott a betlehemet szimbolizáló templom és a nagyothalló, idős pásztor, aki szándékosan félreértette a pásztorok vagy az angyalok szavait.
Szereplők a betlehemmel. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A szépkorúak meglátogatása különleges élmény volt számunkra. Szeretettel készültünk, ők pedig szeretettel fogadtak minket. A régi idők szokását felidéző betlehemes műsorunkat – amely talán emlékeztette őket gyermekkorukra is – meghatottan és mosolyogva nézték. Előadásunkkal igyekeztünk szebbé és meghittebbé tenni számukra az ünnepvárást. Az együtt töltött idő öröm volt mindenkinek, őket felüdítve mi magunk is felüdültünk.
Az otthon dolgozói köszönetképpen házi készítésű süteményekkel és üdítővel vendégeltek meg minket. A műsor és a finomságok mellett a feldíszített fenyőfa is hozzájárult az ünnepi hangulat megteremtéséhez.
Idősek a karácsonyfával. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Egy évvel később az iskola idősebb tanulói keresték fel az otthon lakóit, hogy örömet szerezzenek az ottaniaknak. Karácsonyra hangoló műsorukat dalokkal és versekkel színesítették.
A műsor egyik pillanata 1991-ben. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
Előadásukban megelevenedtek a Betlehemben történt események is, így feltűnt a jászol mellett Mária, József, a három király, az angyalok és természetesen a pásztorok is megjelentek.
Szereplők a jászol mellett. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A Gazdag Gyuláné által készített fényképek az ünnepi műsor mellett Pótor Imréné Beregszászi Erzsébet református lelkipásztor szolgálatát is megörökítették, akinek igehirdetésével a karácsony szelleme átjárhatta a lakók lelkét.
Tiszteletes asszony igét hirdet. (Forrás: Beregi Múzeum Fotótára)
A digitalizálás a kezdetétől fogva fontos szerepet tölt be a múzeumok számára a kulturális örökségeink védelme, megőrzése, valamint azok továbbadása szempontjából. Az ezen folyamat során keletkező digitális anyagok kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a munkát, mivel nem kell attól tartani, hogy a tárgy akár mozgatás, akár a vele történő munka folyamán megsérülne. Ezzel együtt a muzeológusnak is kényelmesebb a laptop előtt ülve dolgozni, mint a tárgyat megkeresni és az irodába vinni.
Ötszáz kicsi kéz dagasztotta a kenyértésztát a Beregi Múzeumban. Ez nem valamiféle rekordkísérlet, hanem az Eötvös József Általános Iskola csaknem 250 alsó tagozatos tanulója a Kukuca a kemencéből elnevezésű múzeumpedagógiai foglalkozásunkon, amin a diákok a Cimbora Gyermekközösség támogatásával osztályonként vehettek részt.
A „kenyérsütésre” érkező gyerekek beregi keresztszemessel hímzett kötényekben álltak konyhára és izgatottan a fa dagasztótál elé... Vajon mi sül ki ebből?
December hatodika a gyerekek számára egyet jelent a Mikulás érkezésével, aki ajándékokat hoz számukra. A felnőttek többsége tudja, hogy kitalált alakja a később szentté avatott Miklós kis-ázsiai püspökre vezethető vissza, aki a hagyomány szerint többször is segítette a gyermekeket, családokat. A kicsik megajándékozása és Miklós napja sem véletlenül esik hatodikára, a legenda szerint ugyanis a püspök azon a napon hunyt el.
A Mikulás által való ajándékozásnak megvoltak a magyar népies hagyományai is. Leginkább a Dunántúlon és a magyarok által lakott területek északi részén alakult ki az úgynevezett Mikulás-járás. A beöltözött Mikulás kíséretével együtt olyan házakba tért be, ahol gyerekek is laktak. Vizsgáztatta és imádkoztatta őket, majd viselkedésük és tudásuk szerint jutalmazta, vagy a kíséretében lévő krampusszal/ördöggel virgáccsal fenyítette őket.
Mi köze egymáshoz a popcornnak, a bioüzemanyagnak, a szarvasmarha-takarmánynak és az angyalkának a karácsonyfa tetején? A közös nevező a kukorica, más néven tengeri. Vagy málé. Vagy törökbúza.
Ez a növény ha nem is száz, de sok oldalát megmutatta már, évszázadok óta részét képezi az emberi környezetnek, táplálkozásnak.
A közép-amerikai indiánok szent növényként tisztelték, hiszen létük függött a „napmagtól”, ahogy ők nevezték. A 15-16. században tengeri úton került Európába, a 17. században Magyarországra is. Először dísznövényként tekintettek rá, majd fokozatosan vált termése emberi élelemmé, valamint termése és levele állati takarmánnyá. És még sok minden mássá…
„...Nem csak maga a tojás, hanem annak hagyományos díszítése is kifejezi a tavaszi újjáéledést és annak örömét. (...) Készítőjük nem a maga rajzoló művészetét adja, hanem a természettől készen kapott formát varázsolja rá a húsvéti tojásra. A legkorábban megjelenő zöld levélkék, bürökfélék, petrezselyem, salátaboglárka levélkék nyomata kerül rá a tojásra.” Írta 1978-ban Csiszár Árpád a leveles hímes tojásokról.
A viaszos technikát így jegyezte le: „...A gondosan megmosott nyers tojásra olvadt viasszal írnak mintákat. Az írás kicével történik. (…) Virágokat rajzolnak a tojásra. Gyakori a tulipán, a boglárkaszerű virág, de sokszor csak rozmaring ág sikeredik. (…) Sokszor monogramot, évszámot, vagy nevet, a készítő keresztnevét, vagy annak a fiúnak a keresztnevét, akinek a tojást szánta. Sokszor írják rá, hogy »Emlék«” Egyebek mellett ezeket jegyezte le a húsvéti hímesekről múzeumunk alapítója.
Az alábbi videó pedig segítséget nyújt azoknak, akik kipróbálnák a hagyományosan készülő hímes tojásokat az itt található minták alapján.
A múzeumi raktárakban lassan 6 évtizede gyűlő műtárgyak előbb vagy utóbb szinte kivétel nélkül a fényképezőgép elé kerülnek. Ennek több oka is van. A tárgyak dokumentálásán és a Digitális Múzeum fejlesztésén túl egy prózai ok: a kíváncsiság. Hogy mik vannak?
Folytatjuk írásunkat, amelyben Vásárosnamény történetének régi decemberi eseményeiből szemezgetünk.
Az előző bejegyzésben már olvashattak arról, hogy településünk történetében fontos volt az 1904 decemberében megnyitott Nyíregyháza-Vásárosnamény és az 1905-ben átadott Nagykároly-Csap vasútvonal. Hajdan is előfordult, hogy a leesett nagyobb mennyiségű hó fennakadást okozott a vasúti közlekedésben. 1925 decemberében néhány nappal karácsony előtt nagy szélvihar miatt hóakadály alakult ki és elakadtak a vonatok, a reggeli szerelvények a megyeszékhely és Vásárosnamény között sem tudtak közlekedni. Az erős északi szél megnehezítette a pályák megtisztítását és bizonytalanná tette az akadályok elhárítását.
December az év talán leginkább várt hónapja. Az adventi készülődés és lecsendesülés ideje ez, amikor lelkünk mellett a természet is lelassul. Településünk történetében azonban több társadalmi, közigazgatási, kulturális és egyéb esemény éppen karácsony havában történt.
A Bereg – ahogy arról régészeti kiállításunk is tanúskodik – ősidők óta lakott terület, így múzeumunk az elmúlt lassan hat évtized alatt számos, gyűjtőterületünkről előkerült lelettel gazdagodott. Viszont az 1980-ban a Beregi Múzeumba kerülő régészeti lelet, amely az akkori szovjet határnál, a Csaronda-patak töltéséből vagy a Lónyához tartozó Bagolyszállásról került elő, valószínűleg a megtalálókat (leszámítva a kutyát, ami a földből kikaparta) és a muzeológusokat is gondolkodóba ejtette.
A korábban elindított, Vásárosnamény régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket bemutató sorozat folytatásában is településünk első patikaházáról és annak gyógyszerészeiről olvashatnak. A témáról – amely ezzel a résszel lezárásra kerül – igen gazdag anyag áll rendelkezésünkre, különösen p. Buday Ferenc gyógyszerészről.
„…erős veszedelmes orvosságokat, de kivált mérget […] sem magam ki nem adok, se kiadatni nem engedek.” (egy 1801-es gyógyszerészi eskü szövege – részlet)
Előző írásomban elindított, Vásárosnamény régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket bemutató sorozat folytatásában is településünk első patikaházáról és annak gyógyszerészeiről olvashatnak. A témáról ugyanis igen gazdag anyag áll rendelkezésünkre.
A Beregi Múzeum mindig fontosnak tartotta a helytörténet kutatását, anyagának bővítését és publikálását. Ennek apropóján sorozatot indítunk, melynek révén Vásárosnamény lakói jobban megismerhetik városunk régi épületeit és az esetlegesen hozzájuk köthető személyeket.
1986 novembere lehetett. Borongós, hűvös őszi nap, olyan amikor az embernek az orrát sincs kedve kidugni az otthonából. Így volt ezzel ezen a délutánon Csiszár Árpád is, a Beregi Múzeum alapítója és egykori igazgatója. Ott ült az öreg napjaira berendezett társasházi lakásának nappalijában és úgy döntött, hogy a délutáni sétát másnapra halasztja.
2002-ben kerülök a Beregi Múzeum munkatársi csapatába, eleinte félállásban. Ekkor még a múzeumban dolgozik a legendás múzeumalapító Csiszár Árpád két lánya is. Az idősebb etnográfusi kutatómunkája mellett ekkor még az intézmény igazgatásáért is felelős, a kisebbik a múzeum mindennapi teendőin felül textil-szakrestaurátor.
Ha megkérdezzük az embereket, mi jut eszükbe május utolsó vasárnapjával kapcsolatban, a legtöbben szinte rögtön a gyermekeket és a Nemzetközi Gyermeknapot említik. 1924 óta azonban május utolsó vasárnapja az emlékezésről is szól, ekkor tartják ugyanis a Magyar Hősök Emlékünnepét. Bár 2001 óta újra hivatalos ünnep, nincs benne igazán a köztudatban.
Nem is lehetne máshol. Pedig ami látszik: néhány csenevész fa, sár, meg az út. Az út, amely olyan keskeny, hogy éppen elég. Elég annak a forgalomnak, ami van akkor. És elég ahhoz is, hogy gödör legyen benne. Zökkenőmentesen simul bele a sárba, szinte egybefolyik vele.
A többi a ködbe vész. Beregben vagyunk. Máshonnan (fentről) nézve: a világ vége éppen.
Évek óta foglalkozunk a Múzeum archív fotó-gyűjteményének digitalizálásával. Előbb jött a fotókartonok – vagyis azon lapok, melyeken a fényképen kívül rajta vannak a leltári adatok: készítés helye, időpontja, témája, készítő neve stb. – nyers szkennelése és rendszerezése. Majd a leltári adatok bevitele digitális táblázatba. Aztán meg az igazán jó sok munka: a hiányzó kartonok, fotók keresése, no meg a javítás, ellenőrzés. (Ezekről sokat tudna mesélni Szász Csaba kolléga és Tóthné File Dóra kartársnő...)
A vásárosnaményi embert különleges kapcsolat fűzi a mai várost keresztül szelő folyójához, a Tiszához. Évszázadokon keresztül alakította, formálta és meghatározta a naményiak és a környékbeliek életét, életterét, munkáját és szokásait. Életet, élelmet és munkát adott, olykor azonban pusztított is.
A muzeológus emlékeket őriz. Úgy is mondhatnánk, hogy emlékekkel foglalkozó specialista. A lelkünk is emlékeket őriz. Múzeumlátogatás alkalmával aktiválódhatnak a személyes emlékek, de ez a muzeológussal is megtörténhet munka közben.
Virág, emlék, tavasz
Vannak olyan reggelek, amikor hiába minden előrelátás, előző napi készület, az ovis gyerekünkkel való elindulás megvalósíthatatlannak tűnik. Ez történt velem is egy tavaszi reggelen.
A lelkész-muzeológus Csiszár Árpád utolsó éveit már tejesen vakon, második feleségével élte le Vásárosnaményban, egy társasházi lakásban. Ragaszkodott a mindennapi rutinjához: korán kelés, reggeli gyógytea, mozgás, múzeum és kávé.
2007 óta március 23-án a lengyel-magyar barátság napját ünnepeljük. A két nép történelmi és kulturális kapcsolata több évszázadra nyúlik vissza, elég csak az Árpád-házra (pl. I. (Nagy) Lajos két lányát, Máriát, majd Jadwiga néven Hedviget a magyar mellett lengyel királynővé is választották), a Piast-házra, Károly Róbertre, a Jagelló-házra, Báthory Istvánra és a magyar pálos rend częstochowai jelenlétére gondolnunk.
Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharcban a mai Vásárosnamény egykori lakosai közül többen is aktív szerepet vállaltak. Blogbejegyzésünkben az ő – érdekes momentumokat sem nélkülöző – életüket mutatjuk be, hogy emlékük és tevékenységük ne merüljön feledésbe.
A hideg téli idő ellenére Vásárosnaményban mindig történik valami. Nem volt ez máshogy régen sem. Lássunk hát néhány téli eseményt városunk történetéből!
Folytatjuk korábbi blogbejegyzésünket, amelyben ezúttal az Eötvös család köznemesi ágának leszármazottairól tudhatnak meg érdekes dolgokat, akik a településünkön ma is látható Eötvös-kúriában éltek.
Kevés olyan személy van Vásárosnaményban, aki ne hallott volna az Eötvös családról, különösen vásárosnaményi báró Eötvös Józsefről, vagy fiáról, vásárosnaményi báró Eötvös Lorándról. Az idő kerekét visszaforgatva érdekes dolgokat tudhatunk meg a családról és leszármazottaikról!
Baráth Margit, a múzeumalapító Csiszár Árpád első munkatársa már a múzeum indulásakor nélkülözhetetlen szerepet töltött be. Míg a múzeumigazgató biciklijén gyűjtőúton volt vagy gépelte az adattári anyagot, vagy akár levelezett a szakma legjobbjaival, addig ő tartotta rendben a múzeum kiállítását, fogadta a látogatókat és rendbe szedte az újonnan bekerült tárgyakat.
Tanulmányi útra kerekedett fel a Beregi Múzeum csapata szeptember 4-én: meglátogatta a Debreceni Református Kollégium Múzeumát, ahol a szíves vendéglátás után Dr. Gáborjáni Szabó Botond igazgató és Dr. Keczán Mariann igazgatóhelyettes mutatta be a több száz éves hagyománnyal rendelkező kollégium múzeumának értékes gyűjteményét.
A koronavírus-járvány ellenére elmondható, hogy Vásárosnaményban mindig történik valami. Nyáron is, s nem volt ez máshogy régen sem. Lássunk hát néhány nyári eseményt városunk történetéből!
Folytatjuk a naményi fabrika történetét bemutató írásunkat.
1949 októberében a dolgozók Palócz Sándornét választották meg a hivatal élére. A Nyíregyházán fermentált dohány 50-60 kilós bálákban érkezett vissza Vásárosnaményba, amelyet az exportálásig itt tároltak és gondoztak. „Jobb a dohány aromája, ha a dohány néhány évig érik. Van itt 1954-ben és 1955-ben fermentált dohány is.” – mesélte 1959-ben. Az alkalmazottak a válogatásnál vizsgálták a dohány minőségét, nedvességtartalmát és aromáját is. Ennek köszönhetően egyre kevesebb bálára került rá a „selejt” felirat.
Kiállításaink – három hónapnyi kényszerszünet után – a napokban újranyitottak, de ez idő alatt a Beregi Múzeumban nem állt meg az élet. Sőt, alkalom nyílt olyan munkák alaposabb, elmélyültebb elvégzésére, ami „szezonban” könnyen felaprózódhat vagy tovább tolódhat. A veszélyhelyzet ideje alatt a kollégák – irodában, raktárban vagy home office-ban – kutattak, időszaki kiállítást terveztek és készítettek elő, blogoltak, digitalizáltak, népművészetet éltettek, műtárgyakat konzerváltak, karbantartottak, vagy épp játékra hívták a netezőket.
Így került szem elé a több évtizede a múzeum könyvtárában lapuló diakép-gyűjteményünk is, ami felvételeivel önálló forrásanyagot jelent a múzeumi munkához. Ezek a keretezett kis diafilmek megjelenésükkel és tartalmukkal is egy korszakra emlékeztetnek. Abból az időből valók, amikor az adattárolás egyik módja volt a diapozitív film és a prezentáció legmodernebb formájának számított a diavetítés.
Egy település életében nagy jelentőséggel bír a közbiztonság, amelynek biztosítására, megőrzésére mindig szükség van, hiánya társadalmi és gazdasági feszültségeket gerjeszt. Régen a városokban a rendőrség, a községekben és a falvakban pedig az 1881-ben felállított Magyar Királyi Csendőrség ügyelt a közbiztonságra.
Vásárosnamény a XX. század elején kezdett el igazán fejlődni és terjeszkedni. Ekkor épült a község főterén lévő egykori piactér körüli épületek nagy része, amelyek többsége ma is áll. Egy hajdan szép, díszes épületet azonban már csak régi fotókon és képeslapokon láthatunk: a Korona szállodát.
Alig van olyan vár a Kárpát-medencében, amelyhez a néphit ne kötne valamiféle titkos alagutat, s ne alakult volna ki hozzájuk kapcsolódó alagút-monda, legenda vagy szóbeszéd. Megyénkben és Vásárosnaményban sincs ez másképpen.
VÁSÁROSNAMÉNY Jó ütemben halad az építkezés a település észak-keleti részén található kiemelkedésen, amit a helyiek máris „Kastélydomb" névre kereszteltek. Hogy miért, arról az építtetőt, Lónyay Lászlót kérdeztük.
Nagy a sürgés-forgás a Lónyay-család birtokán, hiszen a kőmívesek, ácsmesterek keze nyomán emelkednek a falak, és formálódik a mai magyar barokk ízlésnek megfelelő úrilak, amelynek kigondolója és építtetője, a földbirtokos Lónyay László szakított egy kis időt lapunknak.
Ha az említett épület megtehetné, sok érdekes információt osztana meg velünk, amelyek egy részéről a helyi lakosok többsége nem biztos, hogy tud. Az építőiről, külső és belső átépítéseiről, a naményi egyházközségről, annak harangozójáról, vagy éppen arról, hogy közel 110 évvel ezelőtt egy végzetes baleset helyszínéül is szolgált.
Ez a húsvét más lesz, mint amit megszokhattunk, hiszen húsvét másodnapján legfeljebb az otthon maradó családok férfitagjaitól várhatják a locsolóverset és a kölnivizet a lányok és asszonyok. Nekik szántuk az alábbi kis videónkat az otthon elkészíthető, hagyományos beregi hímes tojásokról, amit az apák, férjek és fiak remélhetőleg nagyobb örömmel fogadnak majd, mint a hímes tojások modern formáit.
Vásárosnaményban már sok híres ember megfordult. Ki hosszabb, ki rövidebb időre. Van akiről tudjuk, hogy mikor és mi célból kereste fel a beregi települést, van akiről csak sejtjük, vagy közvetett „bizonyítékok” alapján feltételezzük az ittlétét. Van egy jeles személyiség, akiről egészen biztosan és pontosan tudjuk, hogy mikor járt Naményban, mennyi időt töltött el itt. Sőt: pontosan ismerjük azt az épületet is, ahol megszállt. Annál is inkább, mert ez a „ház” jelenleg is áll!
Az ismeretlen dolgokkal való első találkozás általában félelmet kelt az emberekben. Természetes és érthető ez a reakció a betegségek esetében is, s a régi korok emberei sem éreztek máshogy. De legyen szó egyszeri, vagy visszatérő betegségről, minden korszakban sikerült azt megszüntetni vagy visszaszorítani!
VásárosnaményTegnapelőtt, július 16-a éjszakáján városunkba érkezett Franciscus Rákóczy, más néven II. Rákóczi Ferenc fejedelem. Sűrű elfoglaltságai között kérdeztük és megtudtuk, hogy az ország jövőjét illető nagy tervei vannak...
Hogy kerülnek ragacsos gyerekkezek a múzeumba? Mit keresnek az öntőmunkások a műtárgyak között? Most akkor szék vagy nem szék a szuszék? Hogy lehet egy várostörténeti előadás két kilométer hosszú?
A válaszokat múzeumi foglalkozásaink adják, melyeket megújult kínálatunkban keresgélhetnek az érdeklődők. Különböző témák, tantárgyak szerint óvodáskortól nyugdíjaskorig ajánljuk múzeumi óráinkat, melyeknek „tartalmát” a játékos aktivitást, a kézügyességet, az izmokat vagy az érzékszerveket több irányból megmozgató elemekbe építve adjuk át, hogy élménnyé váljon a múzeum gyűjteményének megismerése. Ezeket a foglalkozásokat most korcsoport, témakör és foglalkozástípus szerint tettünk kereshetővé Múzeumpedagógiai kínálatunkban.
Nem titok: a Beregi Múzeumban a hagyományos kenyérsütés eszközeinek és receptjének megismeréséhez ugyanúgy hozzátartozik a tésztától ragacsos gyerekkéz, mint a frissen kisült kenyérlángos ínycsiklandó illata és íze.
A vasöntés rejtelmeit sem lenne elég megérteni anélkül, hogy maguk a tanulók ne állnának öntőmunkásnak. De a Tomcsányi-kastély pincéjében a Kerámia-látványraktár felfedezéséhez is az agyagozáson és a „tárlatvezetővé” váláson keresztül vezet az út. A várostörténeti sétán a résztvevőkkel nyakunkba vesszük Namény utcáit, és a régi idők játékainak (a mocsárjáró, a medvetalp, a gólyaláb, stb.) megismerése csak a kastélypark füvében esve-kelve válik élménnyé.
Kínálatunk felfedezését nem csak pedagógusoknak ajánljuk.
Vásárosnaményban egykor fontos szórakozási lehetőség volt télen a korcsolyázás, amit a korcsolyázók és a nézőközönség egyaránt élvezett!
Idős vásárosnaményi lakosok elmondása szerint a tél a 20. század első felében általában november végén kezdődött, amikor hódara hullott és fagyossá vált az időjárás. December első hetében aztán leesett az első, 5-10 centiméteres hó, amelynek vastagsága karácsonyra elérhette az 1-1,5 métert is, ami akkoriban gyakran előfordult és különlegesen szép volt.
Nemrég szomorú évfordulóra emlékezett országunk. 20 évvel ezelőtt, 2000. február 1-jén 15 órakor mintegy 100 ezer köbméternyi cianid- és nehézfém-tartalmú szennyvíz érte el a romániai Nagybánya felől Csengernél az országhatárt.
Kabáczy Szilárd festménye a Beregi Múzeumban a cianid szennyezésről (2000)
Ökológiai katasztrófák szerencsére ritkán sújtják folyóvizeinket, árvizek azonban sokkal gyakrabban fordulnak elő. A Tisza melletti Gergelyiugornya és a korábban a Szamos folyó közelében fekvő Vitka lakosságát sokszor veszélyeztették és károsították árvizek.
Nem volt ez máshogy 1912 februárjában sem. Az akkori beszámolókból tudjuk, hogy a veszély azzal kezdődött, hogy Vásárosnaménynál a Tisza jege 8-10 méter magasra feltorlódott és felfogta a Szamos jegét. A Tiszán levonuló jeges ár a folyó Ugornya felőli partján lévő úgynevezett „Füzes”-en károkat okozott, ahol az óriás vastagságú jég a nagyobb fákat maga alá temette. Az áradás tövestől kicsavarta a fákat, és az állatok sem voltak biztonságban, mert azokat is elragadta. A víz a híres vásárosnaményi kereskedőcsalád egyik tagjának, Mandel Emánuel „nagyobb kazal szénáját is hátára vette, de sikerült megmenteni, cölöpöket vertek le és dróttal bekötözték.” A lakosság attól tartott, hogy az árvíz a vetésben is kárt fog tenni, azt gyökerestől kimossa és nem lesz mit aratni. Akkor Ugornyán és Gergelyiben nem volt olyan nagy a kár. A Szamos-menti falvak (köztük Panyola) már korántsem voltak ilyen szerencsések. Az ottani települések pusztulását hallva a helybeli lakosok így imádkoztak: „Uram, őrizz tűztől, víztől!"
Filepné Kiss Renáta
Nagy árvíz 1940-ben, részlet Kismadáról (Gergelyiugornya)
Ha hagyományápolásra gondolunk, akkor legtöbbször egy régi szokás elemeit próbáljuk a mai környezetbe beemelni úgy, hogy az színesítse, kiegészítse mindennapjainkat. Ilyen az, amikor egy vödör hideg víz helyett kölnivel megyünk locsolkodni, vagy ha egy rég nem használt kenyeres zsák keresztszemmel hímzett mintáját varrjuk az otthoni díszpárnánkra.
A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
Varga Nándor
elnök
Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
Tisztelettel, Székely Judit
Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
Morvai Marina
Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
☺♥
Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
Nagy árvíz 1940-ben, részlet Kismadáról (Gergelyiugornya)
