Az év egyik leghosszabb napjának délutánján, estéjén a Beregi Múzeum parkjába, a Kastélykerti kavalkádra vártuk a látogatókat: a programok között gyerekek és felnőttek is válogathattak.
A köszöntők után a Burattino Bábszínház előadását gyerekek és felnőttek is élvezhették, Vitéz László és a kupec kalandjait láthatták és hallhatták.
A Beregi Múzeum ideiglenesen előadóteremmé alakította a Szerelem a Tiszaháton kiállítótermét, ahol először Varga János múzeumigazgató, néprajzkutató mutatott be egy különleges tárgycsoportot a gyűjteményünkből: a Sphinx és ludak a legelőn című előadásában a népiskolákban használt üvegdiákról beszélt, de kitért a néprajzi fotók és a régi idők családi fotóinak jellegzetességeire is.
Kácsor-Ignácz Gabriella, a Sóstói Múzeumfalu múzeumpedagógusa élőszavas mesemondóként kereste fel az itteni közönséget és mesélte el Mariska és Gyurka csavaros és boszorkányos történetét.
Második tudományos előadásunkat Filepné Kiss Renáta történész tartotta, aki kifejtette Feltűnt, ami eltűnt című előadásában az egykori Omsós-tanya történetét.
Nyolc órától a miskolci Komisz zenekar adott koncertet: többek között bulgáros, kecskés, erdélyes, keresel tánczenéket szólaltattak meg hegedűn, furulyán, kobzán és dobon.
Mindezek mellett kísérőprogramokon is részt vehettek az érdeklődők: a Beregi Múzeum kiállításai nyitva álltak a látogatók előtt, a parkban a Méhecske Játéktér játékai várták a kicsiket, a kemence előtt jobbnál jobb ételeket vásárolhattak a korgó gyomrúak.
A kellemes nyárestét a már megszokott táncházzal és tűzugrással zártuk a Komisz zenekar kísérete mellett.
Fotók és szöveg:
Szász Csaba
Beregi Múzeum









