Minikonferencia és könyvbemutató a Lónyayakról

 

Gróf Lónyay Menyhért születésének 200-dik évfordulója alkalmából a Tuzsér Községért Közalapítvány konferenciasorozatot tart az idei évben. Ennek részeként valósult meg november 7-én Vásárosnaményban a könyvbemutatóval egybekötött minikonferencia is.

Filep Sándor polgármester köszöntötte a hallgatóságot, külön a Lónyay Menyhért Baptista Technikum és Szakképző Iskola diákjait, remélve, hogy az itt eltöltött idő lehetőséget ad a tanórán kívüli tanulásra is.

 

  

 

A Tuzsér Községért Közalapítvány elnöke, Klicsu Ferenc röviden ismertette a gróf életét és méltatta a munkáját az olyan nehéz időkben is, mint a 1848-as forradalom és szabadságharc.

Dr. Cieger András, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat tudományos főmunkatársa mutatta be Lónyay Menyhértet, aki küzdelmes munkát végzett a modern magyar pénzügypolitika megteremtésében. A fényképes előadásban hallhattunk többek között tanulmányairól, a fiatalon a politika élvonalában kerülve eltöltött nehéz éveiről, szakírásairól, emigrációjáról, családjáról.

 

 

Az anyakönyvek szemszögéből vizsgálta a Lónyayak beregi vonatkozásait Varga János múzeumigazgató, valamint felhívta a figyelmet a Lónyayakra úgy is, mint Vásárosnamény birtokosaira és patrónusaira, akik templomot, várat és kastélyt is építtettek.

 

 

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte a résztvevőket, aki fontosnak tartja, hogy a helyiek tudják, milyen nemes ősök éltek a múltban szűkebb hazánkban.

Ezt követően Klicsu Ferenc Dr. Cieger Andrással beszélgetett a Lónyay Menyhért című könyvéről, amit a szerző a bemutató végén szívesen dedikált a megjelent vendégeknek.

 

Fotók és szöveg:

Szász Csaba

 

 

További képek a galériában a fotókra kattintva

 

Keresés az oldalunkon

Kövess Minket!

Beregi Múzeum Játéksarok

DSCN8027

Rólunk írták...

  • A Magyar-Kazah Baráti Társaság jelen lévő tagjai nevében örömmel jártuk végig a Tomcsányi-kastély és a Máthé-kúriát. Köszönjük a nyitvatartási időn kívüli vendéglátást és részletes tárlatvezetést. További sok sikert és mosolygós látogatót kívánunk!
    Varga Nándor elnök
  • Köszönöm, hogy itt lehettem újra és gyönyörködhettem a csodás beregi keresztszemes kézimunkákban, vaskályhákban, a képeken látott templomok szószékkoronáiban.
    Tisztelettel, Székely Judit
  • Nagyon tetszett a kiállítás és köszönjük szépen a szakszerű, komoly élményt jelentő tárlatvezetést.
  • Az első napok benyomása alapján úgy tűnik nagyon jó döntés volt a részünkről ellátogatni az ország keleti csücskébe. Kedves emberekkel, szívélyes fogadtatással találkoztunk. Itt a múzeumban is. Gratulálunk a kiállításokhoz. Valóban gazdag ízelítőt kaptunk a táj múltjáról. Köszönjük a tárlatvezetőnknek a kapott információkat és kedves kalauzolást.
    Morvai Marina
  • Nagyon, de nagyon tetszett a kiállítás. Máskor is jövök.
    ☺♥
  • Visszatekintés a múltra, régi emlékek, tárgyak megmentése, röviden, tömören. Egy nagyszerű kiállítást láthattunk, köszönjük a nagyszerű emléket, egy budapesti ifjú pár.
    Dominika és Krisztián
  • Kedves idegenvezetés, tartalmas tárlat.
    Győrffy Lajos, Kecskemét